Villamossal ütközött

2022.10.27. 10:41

Ezért történt a villamosbaleset Miskolcon (fotókkal, videóval)

Csütörtök reggel egy személyautó ütközött össze az arra haladó villamossal.

Fotó: Olvasónk

Egy piros lámpát hagyott figyelmen kívül az az 51 éves nő, aki behajtva a kereszteződésbe a Corvin utca felől nekiment a szabályosan közlekedő, szabad jelzésen áthaladó villamosnak. Ezt Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság sajtósa erősítette meg szerkesztőségünknek.

A gépkocsit vezető 51 éves nő – aki egyedül ült az autóban -, könnyebb fejsérülést szenvedett, további vizsgálatok miatt szállították kórházba. A villamos utasai közül senkinek nem lett baja – tudtuk meg Leskó Diánától, az Országos Menőszolgálat regionális kommunikációs munkatársától.

Úgy tudjuk, a villamosban nem keletkezett jelentős kár.

baleset Miskolc villamos
Fotós: Ádám János

A Centrumnál nem először történik villamosbaleset

Legutóbb 2020 februárjában egy kisteherautó ütközött a villamosnak. Akkor a villamos a Bató-ház egyik kirakatánál állt meg. Azóta ebben a kereszteződésben folyamatosan, 24 órában működnek a jelzőlámpák.  2016-ban pedig ugyanennek az épületnek, a Bató-háznak a pénzváltójába ment bele a villamos, miután kisiklott, 1996 októberében pedig szintén ezen a környéken szaladt le a sínekről egy régi villamos, hogy aztán megpihenjen az ottani szökőkút előtt.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában