Életveszélyt okozó testi sértés

2022.04.27. 08:45

Sörösüveggel betörte haragosa fejét

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, aki Mezőkövesden egy sörözőben italozott, amikor meglátta azt a férfit, akivel egy héttel korábban egy másik sörözőben konfliktusba került, most is belekötött, és amikor a férfi el akarta kerülni a további vitát és hátat fordított neki, egy sörösüveggel leütötte.

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2021. augusztus hónap végén, az éjszakai órákban Mezőkövesden egy sörözőben italozott. Itt meglátta azt a férfit, akivel megelőző héten a város egy másik sörözőjében konfliktusba került. Hozzálépett, kötekedni kezdett vele, amelyből szóváltás lett, ezután támadólag közeledett felé, a férfi viszont tenyérrel igyekezett eltolni magától.

A vádlott ekkor még jobban felháborodott, a férfi viszont, hogy elkerülje a további vitát, már hátat fordított neki, ekkor a vádlott a kezében lévő sörösüveggel fejen ütötte. Az ütés olyan erejű volt, hogy a sértett a földre került, a vádlott viszont ezután sem hagyott fel a támadással, még háromszor a sörösüveggel megütötte a fejét.

A cselekményének az vetett véget, hogy a sértett élettársa közéjük állt, valamint a többi vendég lefogta a vádlottat.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló többszörös, darabos orrcsonttörést és a halántékcsont benyomatos törését szenvedte el. A vádlott által alkalmazott eszköz, az ütések ereje és a célzott testtájék alapján az életveszélyes sérülés elmaradása pusztán a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában