közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

2021.10.22. 19:30

Büntetővégzés a buszvezetőre támadó férfi ügyében

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyéről, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott május 18-án több személy társaságában felszállt a Miskolc, Pereces városrész felől Diósgyőr városrész irányába közlekedő menetrend szerinti buszjáratra. Miután a jármű vezetője észlelte, hogy a vádlott és a vele utazók nem kezeltek buszjegyet, felszólította őket utazási jogosultságuk igazolására.

A vádlott erre indulatosan reagált, a vezetőfülke irányába indulva szitkozódott és fenyegető kijelentéseket tett. A férfi ezt követően – miután figyelmen kívül hagyta a sofőr jármű elhagyására vonatkozó felszólítását – a vezetőfülke kapaszkodóját rázni kezdte, majd nagy erővel próbálta a jegykiadó ablakot elhúzni. Ököllel ütni kezdte a fülke ablakát, melynek következtében az részben kifordult a keretéből, majd az üveget – annak benyomásával – teljes egészében ráborította a buszvezetőre.

Egy idő után a vádlott felhagyott cselekményével, leszállva a buszról távozott a helyszínről. A járművezető sértettnek sérülése nem keletkezett.

A bíróság a vádlottal szemben 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A büntetővégzés jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában