Rendőrségi összefoglaló

2021.07.19. 10:00

17 ittas vezetés és 24 baleset történt az elmúlt 72 órában

Az elmúlt hétvégén többek között ittas vezetőkkel, valamint elfogatóparancs alapján körözött személyekkel, valamint garázdaság, és a távoltartó határozat szabályainak a megszegése, illetve hozzátartozók közötti erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Forrás: police.hu

A megye rendőri szervei 2021. július 16-án garázdaság, illetve a távoltartó határozat szabályainak a megszegése miatt összesen négy főt vettek szabálysértési őrizetbe. A sátoraljaújhelyi rendőrök egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe.

A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. július 17-én a távoltartó határozat szabályainak a megszegése miatt egy főt vettek szabálysértési őrizetbe. Ugyanezen a napon a miskolci rendőrök két elfogatóparancs hatálya alatt személyt fogtak el és vettek őrizetbe.

A borsodi rendőrök a hétvégén tartott közúti ellenőrzések során tizenhét ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Az említett ügyeken túl a megye egyenruhásai – a három nap alatt – hozzátartozók közötti erőszak miatt öt esetben alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást.

Az illetékes rendőrkapitányságok a személyi szabadságukban korlátozott személyeket hetvenkét órán belül állítják bíróság elé.

Az elmúlt három napban megyénk útjain összesen hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi káros balesetek kapcsán tizennyolc esetben intézkedtek a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában