Emberölés

2021.02.02. 13:00

Beszámítható az ózdi gyilkosság vádlottja

Szakértőket hallgattak meg az áldozat sérüléséről, a vádlott elmeállapotáról.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Január 28-án újabb tárgyalást tartott a Miskolci Törvényszék a 2019 novemberében történt gyilkosság ügyében. H. Péter egy 65 éves asszonnyal végzett brutálisan, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A bíróság a tárgyaláson szakértőket hallgatott meg.

Dr. Riz Ádám és dr. Kondrács Ágoston igazságügyi orvos szakértők fenntartották írásbeli szakvéleményüket, amelyet az áldozat sérüléseiről adtak. Az asszony fejét 5-6 közepes erőbehatás érte, jobb arcán olyan nyom is volt, amely lábbelitől származhatott. Bal arcán is szenvedhetett olyan sérülést, amely esetleg rúgástól származhatott. A nyakán talált sérülések – eltört egyebek közt a nő nyelvcsontja is – utalhattak fojtogatásra, de akár rúgásra is. Bordáinak ablakos törése rátaposástól, rátérdeléstől is származhatott. A nő halálának oka sérüléses sokk és tüdő-zsírembólia volt, az ütések miatt a zsírcseppek a véráramba, majd a tüdőbe kerültek, s leállt a keringése. Ez mindenképpen halálhoz vezetett volna, nem tudtak volna rajta segíteni az orvosok. A szakértők szerint nem tudni, meddig tartott az asszony bántalmazása, akár több órán keresztül is elhúzódhatott, de ezt nem lehet megállapítani.

Az elmeorvos szakértők szakvéleményével kapcsolatban is tett föl kérdéseket a bíró, az ügyész és a védő. Korábban a gyanúsítottról 2005-ben és 2011-ben is készült szakvélemény, miszerint enyhe fokú gyengeelméjűségben szenved, illetve a pszichopátia tüneteit mutatja. Most alacsony intellektust és disszociális személyiségzavart állapítottak meg nála. A szakértők tisztázták, 2013-ban változott a diagnosztikai rendszer, ebből adódnak a látszólagos ellentmondások. Már nem csak az intellektust vizsgálják, hiszen az alacsony eredmény a vizsgálatokon való oda nem figyelésből is adódhat. Azt nézik, képes-e az illető önálló életvitelre, és a vádlott párkapcsolatra és munkára is képes. Az enyhe fokú értelmi fogyatékosok funkcionalitásai javulnak élettapasztalataik beépülésének köszönhetően. A régi szabályok szerint a pszichopátiát a disszociális személyiségzavar váltotta a kifejezések közt. Megállapították, a férfi nem alkohol- vagy szerfüggő. Bár a szer-, illetve alkoholfogyasztás elősegítheti a szellemi leépülést, a kontroll lanyhulását, ez a gyanúsítottnál még nem jelentkezett. Az ügy tárgyalása február végén már a perbeszédekkel folytatódik.

(A borítóképen: A bíróság a tárgyaláson szakértőket hallgatott meg)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában