Munkaerőpiac

2020.09.13. 11:30

Kulcsszerepet kaphatnak a munkaerő-kölcsönzők

A kormányzati intézkedések jó alapot nyújtanak a stabil újrainduláshoz.

Szaniszló Bálint

Forrás: Shutterstock

Működnek a magyar munkahelyvédelmi intézkedések, és az is jól látszik az elmúlt hónapok tapasztalataiból, hogy a munkaerő-kölcsönzés itthon és a szomszédos országokban is jó alapot ad az újrainduláshoz, miközben országonként más-más módon igyekeznek felvenni a harcot a Covid okozta helyzettel.

Legalábbis így látják a régió nyolc országában leánycéggel rendelkező Prohuman szakemberei, akik most összegezték, hogy a környező országok kormányai milyen intézkedésekkel igyekeztek kezelni a koronavírus-járvány nyomában fellépő gazdasági válságot.

Ötezer embernek segített már

A régió vezető HR-szolgáltatójának szakértői szerint a járvány okozta visszaesés a munkaerő-kölcsönzést is elérte, ugyanakkor a hazai helyzeten sokat segített, hogy a kormányzat kiterjesztette a munkahelyvédelmi intézkedéseket a munkaerő-kölcsönzési keretek között foglalkoztatott dolgozókra is.

Hazai viszonylatban az elmúlt időszakban a köl­csönzött foglalkoztatási konstrukcióban dolgozók közül eddig már közel 5 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez járulhatott hozzá ez az intézkedés a Prohuman szerint.

Változatos eszközökkel

„A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások az egész közép-kelet-európai régióban komoly fennakadásokat okoztak a gazdaságban, és az egyes kormányok változatos eszközökkel igyekeztek minimalizálni a károkat, ösztönözni a talpra állást. A magyar kormány adó- és járulékkönnyítésekkel, adósságátütemezéssel, munkahelymegőrző és munkahelyteremtő bértámogatással próbálta elérni, hogy minél több ember őrizhesse meg megélhetését. A Prohuman Magyarország mellett Romániában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában és Bulgáriában is jelen van, így első kézből láttuk, miként reagáltak az egyes országok a válságra. Vannak ugyan eltérések, de az mindenhol biztosan látszik, hogy rugalmasságának köszönhetően a munkaerő-kölcsönzés, mint foglalkoztatási forma, jó alapot adott és ad a munkáltatók számára, hogy megfelelően reagálhassanak az újrakezdés kihívásaira” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

(A borítóképen: Egyre több iparág alkalmaz kölcsönmunkaerőt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!