Helyi gazdaság

2013.03.22. 08:48

Válság: a modern koldusopera

Debrecen - „Nem hiszek az állami tulajdon hatékonyságában, az üzleti szférában az eszközök jobban hasznosulnak.” Ezt Jaksity György a Concord Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke a Napló TOP 100 Klubjának a Hotel Divinusban megtartott rendezvényén.

Debrecen - „Nem hiszek az állami tulajdon hatékonyságában, az üzleti szférában az eszközök jobban hasznosulnak.” Ezt Jaksity György a Concord Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke a Napló TOP 100 Klubjának a Hotel Divinusban megtartott rendezvényén.

A nemzetközi helyzetet elemezve a pénzügyi szakember kitért arra, hogy bár az amerikai pénzpiac omlott össze először, mégis a kilábalást illetően az amerikaiak előrébb járnak, mint az EU, mert az USA sokkal rugalmasabb. Míg az USA-ban egy döntési centrum van, addig az EU-ban 27. – És Kína sem fogja megmenteni a világot, mint ahogyan a világ sem Kínát, hiszen a válság következtében ott is alacsonyabb a növekedési szint – jegyezte meg, hozzátéve, hogy alapvetően két út áll előttünk: az egyik a fiskális politika, amely azonban gátat szab a gazdasági növekedésnek, érinti a gazdaság szereplőit és a családokat is. A másik lehetséges út az adóssághalmaz „elinflálása”, amit a jegybankok is tesznek, és lehetséges egy harmadik út is, amelynek Ciprus most a közelében jár, az államcsőd. Ez a lehető legrosszabb út, hiszen 5-10 évre visszaveti a gazdaságot. – Egy nagyon feszült, valójában alig, vagy nehezen kezelhető válságban kecmereg a világ – jelentette ki Jaksity György.

Magyarország helyzetét tekintve kijelentette, hogy lehet nagyon szép álmokat szőni, illúziókat kergetni, de az ország drámája az, hogy még mindig szabadesésben van. A gazdaság nem hozta azt az eredményt, amit vártak, és a 2013-as növekedés is csupán illúzió. – A lakosság eladósodott, a fogyasztás visszafogott, a vállalkozások nincsenek jó állapotban, a termelés pedig nemhogy nem növekszik, de inkább visszaesett. Beruházások nincsenek, hiszen nincs meg a finanszírozás, rosszak a gazdasági kilátások és oda a bizalom. A beruházásokból, ha kivesszük az EU-alapokat, akkor mintegy 42 százalékkal esett vissza. Az a gáz, hogy ezek az elmaradt beruházások a jövő GDP-jéről szólnak, ha elmaradnak, ezzel évekre kiirtják a növekedési kilátásokat. Mi már régóta próbálkozunk az államadósság elinflálásával, de mivel hatalmas az infláció az országban, magas a reálkamat, igazán nincs kiút – mondta Jaksity György.

A személycserék kapcsán a szakember úgy nyilatkozott, hogy új gazdasági miniszter higgadtabb közgazdász, talán kevesebb lesz a kísérletezés, de a gazdaságpolitika iránya alapvetően nem változik, és talán a reálisabb céloknak nagyobb bizalmat szavaz a piac.

HBN-KER

Kérdések-válaszok

Szabó Miklós: - Mennyi idő alatt írják felül a politikai döntések a gazdasági döntéseket?

Jaksity György: - Erre nincs jó válasz. A politikai racionalitás tartósan nem szakadhat el a gazdaságitól. A politika elhiteti, hogy lesz fellendülés, fenntartja az illúziót. Ára van.

Lakatos Zoltán: Mi várható Cipruson a kialakult helyzet miatt?

Jaksity György: - Valójában nem tudjuk mi lesz, nincs rá stratégia, a felmerülő problémákat kezelik. EU döntés lehet: „ezeket most megleckéztetjük”. Nem lehet kizárni, hogy nagyobb lavinát indít el.

Szakács Tamás: - A következő öt évben milyen eszközben tartaná a pénzét és hová menne?

Jaksity György:  - Olyan devizában tartanám a pénzem, amelyben nincs infláció és így abban az országban élnék, ahol az a reálértéken meg is marad

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!