Nyári esték

2023.07.09. 17:15

Már az első alkalom nagy siker volt, a folytatás sem ígér kevesebbet

Az Emődi Nyári Esték - "Kulturális értékek, Dél-Borsod szívében" rendezvénysorozata igazi New Orleans-i hangulattal kezdődött.

Boon.hu

Fotó: Emődi Művelődési Ház

A kifinomult hangzásvilágot kedvelő, nagyszámú közönség élvezettel hallgatta pénteken este a ragtime, swing, blues és jazz stílust hamisítatlanul megszólaltató Miskolc Dixieland Band élő koncertjét – számolt be róla Tóth Csaba, az Emődi Művelődési Ház igazgatója. A számos díjjal és elismeréssel rendelkező zenekar, a hazai és külföldi ismert dallamok, régi örökzöldek mellett rajzfilm és filmzenéket is belecsempészett a több mint másfél órás műsorába, amivel még különlegesebbé varázsolták a könnyed nyári estét. 

A dixie muzsikák felcsendülése előtt a helyiek nagy kedvence, az Emőd Brass hozott a közönségnek ismert slágereket a széles skálájú repertoárból, ezzel megalapozva az igazán kellemes hangulatot. A "nyári esték" folytatódnak – tette hozzá az igazgató. Legközelebb július 15-én, a művelődési ház melletti Gátszög-ligetbe, a gyermekek örömére Molnár Orsi érkezik zenekarával. Előtte 16 órától cukorkaágyú és habparty várja kis lurkókat. 

A programok egész nyáron ingyenesen látogathatók. Érdemes figyelni az Emődön kihelyezett plakátokat, valamint a művelődési ház Facebook és Instagram oldalát is, ahol megjelennek az információk - tudatta Tóth Csaba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában