2022.02.11. 12:00
Felejthetetlen emlékek, barátságok kötődnek a Kisavas legendás helyeihez
Aki a 90-es években volt Miskolcon fiatal, egészen biztosan kellemes borzongást érez, ha meghallja a hívószót: Kisavas.

Fotó: Kozma István
Akkoriban még nem azzal teltek a péntek és szombat esték (nyáron esetleg más esték is…), hogy otthonról cseteltünk a barátainkkal, vagy fura sorozatokat, videókat néztünk a népszerű videómegosztó portálokon. Ha beszélgetni akartunk a barátainkkal, ki kellett mozdulnunk otthonról, különben olyan telefonszámlát kockáztattunk, amiért komoly megrovásban részesülhettünk szüleinktől.
Így aztán a kilencvenes években a miskolci fiatalság különböző vendéglátóhelyekre járt. Az egyik ilyen ikonikus hely volt a Győri kapuban a Vian klub, amiről már a boonon is jelent meg emlékező cikk, illetve a Széchenyi utcán és környékén is voltak hírneves helyek, ahol délutánonként beszélgetni vagy esténként bulizni lehetett. A teljesség igénye nélkül meg lehet említeni a Zipfert, Spatent, Sörkertet, Dérynét, Tháliát, amikre a most 40-es korosztály egészen biztosan szívesen emlékszik, és amelyek közül némelyik a mai napig is működik és méltó lehet arra, hogy benevezzék a boon.hu Törzshely nevű játékára.
Mégis egészen különleges a Kisavas szerepe a város történetében, hiszen itt azóta már nincsen mindennapos élet, csak a Borangolásnak és egyéb, lelkes miskolci lokálpatrióták által szervezett rendezvényeknek köszönhetően hallanak róla a fiatalabb generációk. Pedig országos viszonylatban nézve is egyedülálló adottságokkal rendelkező része Miskolcnak, a számtalan pince és a romantikus sétányok olyan hangulatot teremtenek, ami igazán ritka, és mindez Miskolc belvárosában, pusztán néhány perc sétára akár a Városház tértől, akár a Népkerttől, attól függően, hogy honnan indulunk.
Régi szórakozóhelyek a Kisavason
Fotók: Kozma IstvánAz Első soron olyan legendás helyek voltak, mint az Alabárdos, a Dukát, a Fáraó vagy az Anonymus, kicsit odébb a Fekete Bika, melyek az akkori miskolci fiatalság jelentős hányadát megszólították, és esténként felcsalták a Kisavasra. Mindegy volt, alteros vagy vagy rokker, punk, esetleg skinhead, sőt, ide még diszkósok is jártak. Igazi gyűjtőpontja, gyülekezőhelye volt ez a miskolci fiatalságnak a kilencvenes években, felejthetetlen emlékek és barátságok kötődnek ide.
Ha nektek is vannak kedvenc helyeitek, nevezzétek be a boon.hu Törzshely nevű játékára, versenyére!