Karácsonyi rajzpályázat

2021.12.19. 08:00

Megvannak a nyertesek!

Kiderült, kik kapják idei karácsonyi rajzpályázatunk értékes díjait.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

Megszülettek idei karácsonyi rajzpályázatunk eredményei. Ezúttal szerkesztőségünk munkatársai zsűrizték a beérkezett alkotásokat. Bizony nem volt könnyű dolgunk, hiszen különösen az óvodás és alsós kategóriában sok szép rajz és festmény örvendeztetett meg bennünket. A pályázó gyerekek rajzoltak bibliai történeteket, feldíszített karácsonyfát ajándékokkal, templomot, mely az éjféli misére várja a híveket, angyalkákat, karácsonyi díszbe öltözött utcarészletet, rénszarvas húzta Mikulás-szánt, de a hóemberek sem hiányoztak a pályamunkákról. A rajzok elárulták, hogy a gyerekek nagyon várják a karácsonyt, hiszen ez az év legszebb és legizgalmasabb ünnepe. 

 

A pályázók az idén is változatos technikával dolgoztak. Rajzoltak zsírkrétával, ­filctollal, tűfilccel, és festettek is gyönyörű, színes alkotásokat. 

 

Mindenképpen dicséret illeti a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvodát, ahonnan ezúttal is több, szemet gyönyörködtető rajz érkezett. Ugyanígy nagyon örültünk a miskolci Kaffka Margit Tagiskola szinte már művészi alkotásainak. A kaffkás gyerekek ezúttal is kitettek magukért, különleges szín- és formavilágú ünnepi rajzokat küldtek nekünk. 

 

A mostani tanévben, bár jelenléti oktatás volt, de nagyon sok nevelési-oktatási intézmény életét nehezítette a járvány. Volt, hogy több osztály vagy csoport került karanténba a pedagógusok vagy a gyerekek koronavírus-fertőzése miatt. Ennek ellenére az óvodások és a diákok nem vesztették el alkotókedvüket, és felhívásunkra igényes, szép pályaműveket küldtek. Ezúton is köszönjük nekik. 

Kérjük a díjazott gyerekek szüleit, hogy december 21-én délután 3 órára hozzák be gyermeküket szerkesztőségünkbe a díjkiosztó ünnepségre. Egy gyermekkel csak egy felnőtt érkezzen, hogy elkerüljük a zsúfoltságot. A felnőttek és az iskolások száj­maszkot is vegyenek föl! Címünk: Miskolc, Zsolcai kapu 3., I. emelet.

A nyertes gyerekek

 

Óvodások 

1. Vajda Jázmin, Mezőkeresztes 

2. Nagy Annamária, Mezőkeresztes 

3. Üveges Zsófia, Miskolc 

4. Kanalas Kitti Ágnes, Mezőkeresztes 

5. Nagy Áron Attila, Miskolc 

Különdíjas: Drótos Brendon Marcell, Miskolc 

 

Alsósok 

1. Séra Zoé, Miskolc 

2. Takács Ráhel, Miskolc 

3. Debreczeni Lídia, Miskolc 

4. Pongrácz Richárd, Felsődobsza 

5. Nikházi Miklós, Taktaszada 

Különdíjas: Kazup Tilda, Sárospatak 

 

Felsősök 

1. Kopeczky Afrodité Franciska, Miskolc 

2. Müller Dalma, Miskolc 

3. Kulcsár Viktória, Újcsanálos 

4. Filkóházi Elvira, Múcsony 

5. Szabó Orsolya, Hernádvécse 

 

(A borítóképen: Néhány a számtalan beküldött rajz közül)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában