Esküvő

2021.06.25. 15:30

Tánctanárhoz járnak a jegyesek

Ma már az ifjú pár nem csak lötyögni akar a táncparketten, produkcióval készül.

Hegyi Erika

Fotó: Olvasónktól

Az idei nyár az esküvők nyara, egymást érik a menyegzők. Ma már a házasulandó jegyesek arra is adnak, hogy a nyitótáncuk vagy épp a menyecsketáncot megelőző táncuk színvonalas és mutatós legyen. Ezért akár az esküvő előtt fél évvel elkezdenek tanárhoz járni. ­Marschalkó Edit, a Balázs Győző Református Gimnázium tánctagozatának vezetője, társastánc-pedagógus, mestertanár tudott erről nekünk sokat mesélni, hiszen az ő naptára is lassan betelik. Munkaideje után fogadja a párokat, akik a különféle igényekkel érkeznek hozzá.

Divat lett a tánc

– Harminc éve vagyok a pályán, és mindig kaptam felkéréseket nyitótánc tanítására, de a 2000-es évektől kezdett egyre inkább divatba jönni, hogy a párok koreografált lépéseket szeretnének bemutatni. Sőt olyan párok is akadnak, akik két tánccal készülnek a nagy napra – fogalmazott Marschalkó Edit.

Azzal folytatta, hogy a fiatalok általában egy számukra kedves zeneszámmal érkeznek hozzá. Olyannal, amihez szép emlékük fűződik, például a megismerkedésük napja. Persze aztán olyan is előfordul, hogy keringőt szeretnének, de a zene négynegyedes, amire természetesen nem lehet keringőt táncolni.

– Ezt mindig közösen megbeszéljük, és végül maradunk egy olyan táncnál, ami nem keringő, de megjelenésében mégis hasonlít hozzá. Az igények egyébként változatosak. Van, aki salsát kér, de nagy divatja van a mixnek is. Lassú zenére kezdenek, majd egyre gyorsabb lesz a ritmus és vidámabb a hangulat. A nyitótánc végére már a násznép is bekapcsolódhat – sorolta. Mint fogalmazott, a tánctanulást általában a menyasszonyok kezdeményezik, az elején ők a lelkesebbek. A vőlegények, miután ráéreztek a közös tánc ízére, egyre bátrabbak és büszkébbek, ahogy a szeretett nő tündököl a karjaikban. Hiszen rendkívül férfias a partnert vezetni.

– Ha egy pár az esküvő előtt is táncolt együtt, akkor 8-10 óra alatt meg tudnak tanulni egy koreográfiát, ha nincs ebben gyakorlatuk, akkor több idő kell hozzá.

(A borítóképen: Edit és a tanítványok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában