A vakcina védelem!

2021.06.17. 15:30

Bezárkózás helyett az oltás a megoldás

Hercsik István ügyvezető komolyan vette a járvány okozta fenyegetettséget, és nem akart kockáztatni.

Detzky Anna

20191120 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak Magyarország ,,TOP 100 megkérdeztük" riporthoz készült portré képek. képen: Hercsik István , MENTO Környezetkultúra Kft. ügyvezető igazgatója

Forrás: ÉM-Archívum

Fotó: Ádám János

„Az első adandó alkalommal, amikor lehetett, beoltattam magam, és a családom többi tagja is így tett – mondta Hercsik István, a Mento Környezetkultúra Kft. ügyvezetője. – Bizonyára ennek köszönhető, hogy elkerült bennünket a koronavírus-fertőzés. Viszont az ismeretségi körünkben legalább harmincan nagyon betegek voltak, és némelyeket el is vesztettünk. Megdöbbentő volt szembesülni ezzel, és mi nem akartunk meghalni. A feleségemmel már 65 év fölöttiek vagyunk, így hamar sorra kerültünk. A gyermekeim pedig körülbelül egy hónapja tudtak oltakozni. Mindannyian orosz vakcinát kaptunk. A hölgyek enyhébb mellékhatásokat tapasztaltak, nekem viszont erősebb izomfájdalmam volt a beadás estéjén. Utána kíváncsiságból megmérettük az ellenanyagszintünket, ami nálam extrém magasnak mutatkozott.”

Jó példával járt elöl

Ügyvezetőként feladatának tartotta, hogy népszerűsítse az oltást.

– A cégeimnél szintén szorgalmaztam, hogy minél hamarabb oltassák be magukat a kollégák, és a személyes tapasztalataimat is megosztottam velük. A home office nem tud működni nálunk, mert az építőipari gazdálkodás nehezen végezhető ilyen módon. Több mint háromszázan vagyunk, akik közül sokan napi szinten találkozunk, ezért az oltakozás is gyakori téma. Emellett szigorúan betartjuk az irodában az egészségügyi előírásokat, így odabent eddig nem tudott terjedni a betegség – hangsúlyozta Hercsik István.

(A borítóképen: Hercsik István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában