regényíró

2021.05.07. 17:30

Petra 11 évesen írta első vámpíros regényét

Kisdiákként kezdett regényeket írni, már akkor is a különös lények érdekelték.

Hegyi Erika

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Köteles Petra 11 éves volt, amikor az Észak-Magyarország először írt róla. Mégpedig azért, mert ifjú kora ellenére már igazi regényírónak vallhatta magát. Történetei szellemekről, vámpírokról, egyéb szörnyekről szóltak, akiket a tapolcai iskola tanulói, azaz Petra és osztálytársai, szupererejük segítségével legyőztek.

A valamikori kislány ma már felnőtt, de a regényírást azóta sem hagyta abba, és ma is a különleges lények, a természetfeletti hatalmak érdeklik. Többek között az, hogyan változik át valaki vámpírrá. Regénysorozatának ma már a hatodik kötetét írja, az elsőt pedig e-könyv formájában adta ki egy hónapja, címe Repugno, ami annyit jelent, küzdeni valami ellen.

Kalandok sorozata

Fotó: Olvasónk küldte

Petra kalandos életet tudhat maga mögött, bőven volt része élményekben. A tapolcai iskola után az Avasi Gimnázium 6 osztályos képzésére járt, majd a Miskolci Egyetemen folytatta a tanulást, a Bölcsészettudományi Karon. Kommunikáció és média szakirányra járt. Egy évig kommunikációs asszisztensként dolgozott, majd Budapestre költözött. Mint fogalmazott, ott volt minden: titkárnő, recepciós, irodai asszisztens, egyszóval több munkakört is kipróbált. Budapest után jött London, mert szerette volna a nyelvtudását fejleszteni. Itt a vendéglátásban dolgozott. 2020 elején költözött Spanyolországba, szintén a nyelvtanulás miatt, de jött a járvány, úgyhogy hazaköltözött Miskolcra. A vírus azonban új munkát is hozott számára, most egyéni vállalkozóként grafikai munkákat végez.

– Szerettem volna olyan megélhetési lehetőséget, amivel bárhol foglalkozhatok, és a járvány alatt is szükség van rá. Nem járok úgy vele, mint a vendéglátásban dolgozók, akiket kirúgtak, amikor megjelent a vírus. A külföldi utak rendkívül hasznosak voltak, hiszen sok embert, sok kultúrát ismertem meg. Most a regényírásra is több időt tudok szánni. A hat kötetből nemrég adtam ki az elsőt. Eddig mindig halasztgattam, de végül rászántam magam. Karácsonyra szeretném megjelentetni a másodikat, szinténe-könyv formájában. Jelenleg pedig a sorozat hatodik kötetén dolgozom. Lefordíttattam angolra, épp most javítgatom – sorolta Petra.

Elárulta azt is, a vámpírrá változás problémáját úgy oldotta meg, hogy nem egyszerre változnak át a szereplők, hanem fokozatosan. Minden harapás után tovább fertőződnek. Tudja persze, hogy vámpírok nem léteznek, de jó olykor elkalandozni a fantázia világába. Ezt a sorozatot 18 éves korában kezdte írni, úgyhogy azóta már sokszor átdolgozta, de a közeljövőben talán elnyeri a végleges formáját.

Első regényét egyébként 10 évesen írta egy kockás füzetbe, és azóta folyamatosan kerülnek ki a keze alól az izgalmasabbnál izgalmasabb történetek. A sok-sok kockás füzet mind megvan, egy nagy dobozban pihennek. Petra nagy álma, hogy a mostani sorozatának mind a 6 kötete megjelenhessen. Írói álneve egyébként Phaedra Colt.

(A borítóképen: Petra első regényét 10 évesen írta egy kockás füzetbe)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában