Horgászat

2020.11.30. 17:00

Hal a vízben – pontyot telepítettek Ónodon

Az ősz az egyik jellemző időszaka a haltelepítéseknek, hogy tavaszra már újra horgászható állomány alakuljon ki.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

A Vásárhelyi István Horgász Egyesületnek, amely a kilencvenes évek elején még a megye legismertebb és legtöbbet látogatott vizeit kezelte, pénteken az Ónodi II. tónál nyílt lehetősége erre. Hétfőn pedig az Ónodi I. tó után a Kistokaji-tónál folytatják a munkát.

Huszonkét mázsa hal

– Évente háromszor szoktunk halat telepíteni: nyáron a horgászversenyhez, kora tavasszal a szezon kezdetéhez kötődően és ilyenkor ősszel a keszegfélék idényéhez igazodva – mondta Kelemen Norbert, a Vásárhelyi István Horgász Egyesület ügyvezetője. – Pénteken hét mázsa háromnyaras pontyot telepítettünk az Ónodi II. számú tóba. Ez piaci méretű halakat jelent. Hétfőn pedig az Ónodi I. kis tónál és a Kistokaji-tónál történik 1500 kilogramm hal telepítése, ahová egytől háromnyaras méretű keszegeket viszünk ki.

A telepítésre azért van szükség, mert a legtöbb horgásztó valójában mesterséges bányató.

– Mi a Mohosz ötéves halgazdálkodási programját követjük. A tóban csak a ragadozóállomány, az úgynevezett fehér halak és ezek közül is inkább csak a keszegfélék szaporodnak maguktól. A ponty ilyen környezetben csak nagyon nehezen képes rá.

A kifogott halakat pótoljuk, amelyeknek a mennyiségét a horgászok fogási naplóiból állapítjuk meg minden év elején. Azonban létezik egy törzsállomány is. Ebbe azok a túlélő és 10–20 kilóra megnövő amurok, csukák, harcsák, pontyok tartoznak, amelyek a horgászat ellenére a tóban maradtak – magyarázta az ügyvezető.

A horgászoknak is be kell tartani a járványügyi előírásokat.

Jelenleg három horgásztavat kezelnek 45 hektárnyi vízfelülettel. Az üdülőövezetben található Kistokaji-tavat és az Ónod és Muhi között, lakott területen kívül, a Sajó árterében található vadregényes Ónodi-tavakat. A vírushelyzet miatt jelenleg a járványügyi előírások betartásával reggel 5 és 19 óra között lehetséges a horgászat. A nem egy háztartásban élők 3 méter távolságot kötelesek tartani egymástól horgászállásaikkal. A halőrök maszkot viselnek – tudtuk meg a horgászokat érintő járványügyi szabályokról.

(A borítóképen: Haltelepítés Ónodnál)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában