Édesapja után a vasútnak szentelte Éva is az életét

Az ózdi születésű Sári Istvánné Éva december 16-án lesz 95 éves. Szívesen emlékszik vissza aktív vasutas éveire és a miskolci vasutas nyugdíjasklub megalapítására.

– Örülök, hogy ilyen szép kort értem meg, korábban nem gondoltam, mert szeretett férjem már harminc éve meghalt – osztotta meg érzéseit Éva néni. – Az özvegy lányommal élünk egy háztartásban, aki a vasutas családi hagyománnyal ellentétben egészségügyi pályán indult el. Ő mindennel ellát, de igyekszem hasznossá tenni magam a házimunkában, amennyire tudom, bár már nagyon rosszul látok. Például segítek neki a mosogatásban. Két felnőtt unokám van, egy 43 éves férfi és egy 36 éves asszony.

Vasutas família

Az idős hölgy fiatalon átélte a második világháborút és az 1956-os szabadságharcot is.

– 1925-ben születtem Ózdon, és tizennyolc hónappal később megérkezett az öcsém is, aki szintén sokáig, 90 éves koráig élt. A háborúban pont a 19 éves születésnapom előtt egy nappal egy orosz katona lelőtte apukámat a lakásunkon partizán felkiáltással. Valójában édesapám a MÁV-igazgatóság megbecsült tisztviselője volt. Amikor mi születtünk, éppen Ózdon volt szorgalmi tiszt. Ötéves koromban Miskolcra költöztünk, hogy kitaníttassanak bennünket, mert abban az időben nem volt középiskola Ózdon. Akkor már az anyai nagyapám, aki korábban szintén a MÁV-igazgatóságnál dolgozott, Hejőcsabán élt és szőlőtermeléssel foglalkozott – mesélte Sári Istvánné.

A vasutas hivatást munkaügyi vezető és autóvezetést oktató öccse mellett Éva néni vitte tovább.

– Édesapám tragikus halála után a kollégái bevittek a munkahelyére. 1944. december 23-án felvettek a vasúthoz a gépészeti osztályra osztálykezelőnek. Addigra már elvégeztem a gyors- és gépírói tanfolyamot, és nyolc hónap múlva ügyviteli vizsgát tettem. Később a férjemmel, akit a MÁV-nál ismertem meg, az Árpád és Kuruc utca közötti lakónegyedben kaptunk egy egy és két félszobás társasházi szolgálati lakást. Ezt idővel meg tudtuk vásárolni. Később államvasúti intéző kinevezést kaptam. 1945-től szakszervezeti tag is voltam. Összesen 37 évig dolgoztam a vasútnál, és nagyon szerettem a munkámat – emlékezett a vérbeli vasutas.

Nyugdíjba vonulásuk után a vasútnál többekben felvetődött, hogy közösségi szinten továbbra is szeretnék tartani a kapcsolatot.

– A Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klubot 1983-ban olyan menetirányító kollégákkal alapítottuk, akikkel az igazgatóságon együtt dolgoztam. A klubban is hasznosítottam korábbi tudásomat, tájékoztatókat írtam, segítettem az ügyintézésben és közösséget szerveztem. Három nyugdíjas vasutas klubvezetőt temettem el. A jelenlegi vezető, Szabóné Nagy Julianna a negyedik a sorban. Hivatalosan 60 fővel működik a klub, de ebből nem mindenki aktív, és mára kevesen maradtak a régi vasutasok közül. Még én is eljárok a közös rendezvényekre, de mindig taxival megyek. A 90 éves születésnapomra egész napos ünnepséget rendeztek a klubtársak. Én pedig tortával vendégeltem meg a közösség tagjait. Viszont a koronavírus miatt idén ez sajnos elmarad, talán majd tavasszal bepótoljuk – reménykedett az ünnepelt.

(A borítóképen: Sári Istvánné Éva a nyugdíjasklub egyik összejövetelén)