szabadidő

2020.07.30. 13:00

Felkészülés a nyári bringatúrára

Alapvető felszerelés a pumpa és a szerelőkészlet.

Pap Gyula

Forrás: Shutterstock

Csak a szűkebb környezetemben jónéhányan vannak, akik már voltak egy-egy tókerülésen, hosszabb, akár hegyi túrán és természetesen örömmel számoltak be a tapasztalataikról fotó kíséretében a legnépszerűbb közösségi oldalon. Szintén magas azoknak a száma, akik ezután terveznek egy Tisza-tó vagy balatoni kört. Az ő kedvükért szedtük sorba a legfontosabbakat, hogy számukra is örömtejes legyen a kaland.

Felkészülés az útra

Ha a rájder nem sportol rendszeresen, fontos, hogy csak fokozatosan növelje a szervezet igénybevételét. Rövidebb túrákkal hangolódjunk rá a nagyobb terhelésre, mert jobb esetben csak izomlázunk lesz, rosszabb esetben meg is sérülhetünk a túra során. Alapvető felszerelés a pumpa és a szerelőkészlet. A defektet például megelőzhető, ha defektmentesítő folyadék van a kerékbelsőben. Ha nincs ilyen, használhat a defektmentesítő spray, mely fel is fújja a kereket. De nem árt, ha van a hátizsákban pótbelső és kerékleszedő készlet. A kisebb sérülések kijavíthatóak ragasztókészlet segítségével is. Érdemes felmérni a terepet és útitervet készíteni. Egy kezdő kerékpáros mintegy 50 kilométert tud megtenni egy nap, a napi kilométerek függvényében érdemes egy-egy településen előre szállást foglalni. Vigyük magunkkal a biciklilakatot és kulcsait, kell zseblámpa, esőkabát, hátizsákra esővédő, bukósisak, naptej, gyógyszer, izomlazító krém, vitaminok, esetleg görcsoldó.

Műszaki átvizsgálás

A kerékpár átvizsgálása során ellenőrizzük a fékeket, nem kopottak-e a fékpofák, jó helyen fognak-e, és jó, ha nem szálkásodott ki a fékbovden sem. Külön figyelmet érdemel a lánc feszessége, kenése. Az akadozó, rosszul beállított váltó könnyen meghibásodhat és akár balesetet is okozhat. A kerékpárnál is elöregedhetnek a gumik, ha repedést észlelünk, cseréljük ki. A megfelelő guminyomás a fékezést és az irányíthatóságot is nagyban befolyásolja. Ellenőrizni kell a KRESZ-ben előírt felszereléseket is. Elöl fehér prizma és lámpa, a küllőkön borostyán prizma, hátul piros prizma és lámpa kötelező. Az előzéshez, jelzéshez elengedhetetlen csengőt se feledjük. Biciklizés közben mindig legyen nálunk ásványvíz. Reggel kiadósan, napközben többször kevesebbet, este kiadósan étkezzünk. Óvjuk a bőrünket naptejjel és a fejünket sapkával.

Tavi túrák

Velencei-tavi kerékpártúra

A Velencei-tó körül végig kijelölt úton tekerhetünk. Négy óra alatt kényelmesen körbemehetünk, nem kell hozzá különösebb edzettség, szinte végig sík terepen lehet haladni. A túrát Dinnyés megállóhelyről érdemes elkezdeni, majd az óra járásával megegyező irányban kerüljük meg a tavat. Ez körülbelül – kitérőktől függően – 30-35 kilométer hosszú út. A nagy meleg se riasszon meg senkit, mert az út több szakaszán árnyékos részeken lehet tekerni, ráadásul biciklizés közben a szembe jövő levegő folyamatosan hűt. A kerékpárút mellett található ivókutaknál felfrissíthetjük magunkat, illetve a déli parton számos bolt is található. Az út nagyjából felénél van a Pákozdi Arborétum és a Katonai Emlékpark, itt érdemes pihenőt tartani. Vagy a wakeboard-pályánál is pihenhetünk.

Tisza-tó–Tiszadob kerékpártúra

A túra során a Tisza-tavat és a Tisza menti vidéket fedezhetjük fel Tiszadobig 180 kilométeren át. Felfrissülni csak a két kompátkelőnél tudunk. Enni- és innivalót ajánlatos vinni, sőt esőruhát is, mert nincsenek betérők. Kevés az árnyék, így napvédelemről gondoskodni kell. A Tisza-tónál lehet fürdeni, míg a felső szakaszon nemigen. Az aszfaltút végig kitűnő minőségű. A táj gyönyörű, egyik oldalt az ártéri erdő, másikon a megművelt területet látható. A poroszlói új híd igénybevételével lerövidíthetjük a túrát.

Balaton kerékpártúra

A Balaton 2002 óta teljes egészében kerékpárúton körbekerülhető. Autó híján a legegyszerűbb vonattal eljutni a Balatonra, hiszen azzal saját kerékpár is szállítható. Az északi part dimbes-dombos, kezdők számára is jól teljesíthető túra, napi kényelmes táv: 40-60 km. Érdemes kitérőt tenni a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba, a Káli-medencébe, Tapolcára is. A déli part szinte teljesen sík terep, a napi kényelmes táv 60-80 km. Errefelé a Kis-Balatont, a Nagyberek–Fehérvízi lápot érdemes megnézni. A Kis-Balaton természetvédelmi körzetének megtekintéséhez szükséges előre vezetőt és időpontot kérni. A kerékpárút végig kitáblázott, kiépített, kerékpárosoknak fenntartott út, kivéve néhány helyen, ahol kis forgalmú utakra terelik a biciklizőket.

Fertő-tavi kerékpártúra

A tó mentén szinte végig kiépített bicikliút van, bár néhol kis forgalmú utakra terelődik a biciklis forgalom. A tó körüli bicikliút-hálózatnak csak egy része a tó közvetlen kerülete, több elágazás van, mely a tó környéki településekre és a tájvédelmi területekre vezet. Így a Fertő mentén összefüggően akár 350 km-es bicikliút-hálózatot is végig járhatunk. A legegyszerűbb Sopronból kezdeni az utat. A nyugati part dimbes-dombos, de kezdők számára is jól teljesíthető szakaszokból áll. Ajánlott napi táv: 40-50 km. Az útról kitérhetünk Eisenstadtba. A keleti part szinte teljesen sík terület, ajánlott napi táv: 50-60 km. Érdemes ellátogatni a Szikes-tavakhoz, a Fertőzug Nemzeti Parkba is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában