Apák napja

2019.06.21. 10:30

Csendes apaforradalom

Előfordul, hogy a gyerekek apa nélkül nőnek fel. Milyen hatással lehet ez rájuk?

Hegyi Erika

Ma az apák aktívabb szerepet vállalnak a gyerekek nevelésében, mint a korábbi nemzedékek idején

Forrás: Dreamstime

– Az utóbbi években úgynevezett paradigmaváltáson mennek keresztül a családi szerepkörök – fogalmazott elöljáróban Szögedi Dalma iskolapszichológus, amikor azt kérdeztük tőle, milyen szerepe van az apának a családban, és milyen hatással lehet a gyerekekre, ha hiányzik a családfő. Nemrég volt apák napja, azért jártuk körül ezt a témát. Azzal folytatta, hogy ezt úgy nevezik: csendes apaforradalom, és körülbelül az ezredforduló óta tart. Ez azonban nem új keletű dolog sem Magyarországon, sem Európa más országaiban. A forradalom pedig azt jelenti, hogy az apák aktív szerepet vállalnak a gyerekek nevelésében, több minőségi időt töltenek velük, jobban támogatják az anyát, tehát egyenletesebb a tehervállalás az otthoni teendők terén. Ez az úgynevezett kétszülős családmodell.

Apaszerepek, férfiszerepek

– A 20. században az volt az elvárás, hogy az apa teremtse meg a család anyagi hátterét, nyújtson védelmet, stabilitást, legyen szigorú, neveljen tiszteletre, legyen tekintélyes. Ma az apák bizonyos mértékben átveszik az anya szerepét is. Ennek következtében a gyerekek empatikusabbak, a társas kapcsolataik jobban fejlődnek, erősebb a baráti körük – mutatott rá a szakember.

Hangsúlyozta: a családban nyilván az a jó, ha a női szerepet az anya, a férfiszerepet pedig az apa tölti be. Azonban ha hiányzik valamelyikük (elválnak, külföldön dolgoznak vagy esetleg meghalnak), akkor a szerepmodell, a minta általában pótolható. A lényeg az, hogy a gyerek számára a családban megjelenjen a női és a férfiszerep is. Hiszen a gyerekek körül ott vannak a nagyszülők, a keresztszülők és más rokonok. De ezt a mintát egy jó tanár vagy edző is közvetítheti.

Ha kiszámítható

– Egy kutatás alkalmával a gyerekek önbizalmát és agresszivitást vizsgálták.

Néhány adat arra engedett következtetni, hogy azok a fiúk, akik apa nélkül nevelkedtek kamaszkorukban, versengőbbek lettek társaiknál, gyakrabban kaptak büntetést verekedés miatt, nehezebben viselték a kudarcokat, és erőteljesebben szerezték meg azt, amire szükségük volt. A lányoknál ez nem volt megfigyelhető. Tulajdonképpen az lesz a lényeges szempont, hogy van-e férfiminta a családban. Szélsőséges kijelentéseket tehát nem lehet tenni, hiszen a gyerekek nagyjából bármilyen családmintázatot fel tudnak dolgozni, ha az számukra értelmezhető és kiszámítható. A legrosszabb az, ha váratlanul, ad hoc módon történnek körülöttük a dolgok. De ha kiszámítható a család élete, akkor ahhoz is alkalmazkodni tudnak, ha nincs aktívan jelen az édesapjuk – magyarázta Szögedi Dalma.

Megemlített még egy kutatási eredményt: a Debreceni Egyetem hallgatóinak körében végeztek felmérést, ami az apa és a gyermek kapcsolatának hosszú távú hatásait vizsgálta. Arra az eredményre jutottak, hogy ennek a kapcsolatnak nagy befolyása van a bizalom, a humor, az őszinteség alakulására. De az is meghatározó, hogy az apa hogyan bánik az anyával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában