Összefogás

2023.08.05. 17:20

Szemétszedés az atlétikai vb előtt: több száz kiló hulladék gyűlt össze az első napon

Szombaton délelőtt indult az a szemétszedési akció, mellyel a két hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokság szervezőinek kezdeményezésére rendbe teszik a Nemzeti Atlétikai Központ (NAK) környékét; az első napon több száz kilogramm szemetet szedtek össze a területen.

MW

Az augusztus 19-én kezdődő atlétikai világbajnokság kabalafigurája, Youhuu, a rackajuh bemutatkozásán gyerekekkel közösen fut a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek délután elmondta, hogy a tömegközlekedési megállóktól a NAK bejáratáig fekvő területet tisztították meg a szeméttől, ugyanakkor a munka még nem ért véget, mivel a gazt, a parlagfüvet egy nap alatt nem lehet eltüntetni, s ebben a munkában számítanak a terület tulajdonosainak, fenntartóinak segítségére.

Az alapötlet az, hogy Budapestnek a legszebb arcát kell mutatnia a világbajnokság ideje alatt, hiszen a világ minden tájáról érkeznek vendégek a magyar fővárosba. Több mint 200 ország küld versenyzőket és már 99 országból érkezett jegyigénylés, 3000 médiamunkás lesz jelen, a televíziós közvetítés által pedig egymilliárd ember nézi majd a világbajnokságot

– mondta Németh Balázs, aki a szemétszedési és gazmentesítési akcióról a hét elején küldött levelet az érintett önkormányzatoknak, vállalatoknak, amelyek szinte azonnal válaszoltak és támogatásukról biztosították. – „Megvalósult egy összefogás, amit a szervezőbizottságban eddig végzett 11 hónapos munkám egyik legnagyobb sikerének tartok.”

A munkában a civil önkéntesek mellett az OBI, a MÁV, a BKK és a BKV mellett a ferencvárosi, valamint a Fővárosi Önkormányzat is részt vett.

A szervezők korábbi beszámolója szerint míg a vb helyszíne

„a világ harmadik legnagyobb sporteseményéhez méltó körülményekkel várja a résztvevőket, addig a Nemzeti Atlétikai Központon kívül eső, különféle cégek, közlekedési vállalatok és önkormányzatok tulajdonában lévő terület jelentős mennyiségű parlagfűvel szennyezett, szemetes és elhanyagolt”.

A verseny szervezőbizottsága felhívta az érintett területek tulajdonosainak és fenntartóinak a figyelmét a problémára, egyúttal közös szemétszedési programot kezdeményezett, amelyben vállalta, hogy saját erőforrásaival segítséget is nyújt a rendrakásban.

A napokig tartó akciósorozat a MÁV-nál augusztus 11-én, a MÁV-HÉV-nél augusztus 14-én folytatódik.

A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában