motorsport

2021.03.19. 09:57

Csapatfőnöke szerint Kovács Bálint eljuthat a világbajnokságig

Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke szerint akár Kovács Bálint is eljuthat 2023-ig arra a szintre, hogy szerepelhessen a gyorsaságimotoros-világbajnokság valamelyik kategóriájában.

A szakember az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken azt mondta, a Hajdúnánás közelében épülő, és a tervek szerint 2023-ra elkészülő versenypálya, valamint a vb-futamok rendezési jogának tíz évre szóló elnyerése nagy lehetőség minden fiatal, vagy még az utánpótlásban versenyző magyar motoros számára.

„Nagy a jelentősége annak, hogy a szövetség és a gyorsasági szakág mennyit tud majd profitálni abból a médiafigyelemből, amellyel a MotoGP-versenyek megrendezése jár, és annak is, hogy ebből mennyit tudunk majd visszaforgatni a tehetséges fiatalokra” – nyilatkozta Kelemen Krisztián.

„Ki kell jelentenünk és bátran fel kell vállalnunk, Bálintnak is van esélye arra, hogy akár már 2023-ban rajthoz álljon a világbajnokság valamelyik kategóriájában,

de hogy mire lesz képes, illetve mennyire tudjuk fejleszteni az ő képességeit, az rajtunk is múlik, valamint azokon az állami és kereskedelmi szereplőkön, akikkel adott esetben közös célunk lehet, hogy egy magyar motoros sikeresen szerepeljen a vb-n” – jelentette ki a tulajdonos-csapatfőnök.

Kovács Bálint idei szerepléséről a Spanyol Superbike Bajnokságban Kelemen Krisztián azt mondta, az elmúlt hét évben elvégzett „tudatos építkezés” eredménye, mert a nemzeti versenysorozatok közül Európában jelenleg ez az egyik legerősebb. Hozzátette, ez a lépcsőfok elengedhetetlen ahhoz, hogy a 19 éves motoros eljuthasson a vb-szereplésig.

„Álszentek lennénk, ha csak a fejlődését helyeznénk előtérbe, a méréseink alapján ugyanis terhelhető versenyzővé érett, ezért dobogós helyezéseket és győzelmeket várunk tőle”

- nyilatkozta.

A csapatfőnök elmondta, jövő hétvégén hivatalos teszten vesznek részt Jerezben, rá két hétre pedig már kezdődik a bajnokság. Jelezte, tárgyalnak arról, hogy Kovács az idén rajthoz álljon a Superbike-vb egyik futamán, ez várhatóan június elejére tisztázódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában