Krimi

2023.11.01. 09:30

Szívszorító: egymás mellett halt meg a két barát

A férfiak kocsija egy fának csapódott, amelyből csak roncs maradt. Lajosnak és Imrének semmi esélye nem volt, hogy túléljék a balesetet.

MW

A horrorbalesetben, egymás mellett halt meg a két barát, Lajos és Imre

Forrás: Facebook/ Polícia SR - Trnavský kraj

A szörnyű baleset a szlovákiai Ekecs és Lakszakállas között történt a bogyaréti letérő előtti szakaszon, szombat délután – adta hírül a Bors.

A kocsiban két jó barát utazott, amikor a kocsi – eddig ismeretlen okokból – egyszer csak kisodródott, egy fának ütközött, majd felborult.
A tűzoltók azonnal a segítségükre siettek, és feszítővágóval kiemelték őket a roncsból, ám ekkor már késő volt, nem lehetett rajtuk segíteni: a helyszínen életüket vesztették.

 Jelenleg rendelkezésre álló információink szerint egy személykocsi fának csapódott, és teljesen szétroncsolódott. A benne ülő két személyt eszméletlen állapotban találták, a kiérkező tűzoltók és mentők viszont már nem tudtak segíteni

 – erősítette meg a Paraméternek Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka.

A 41 éves Lajos és a 47 éves D. Imre aznap, mint már máskor is, együtt indultak kocsival a környékről. Az ismerősöket sokkolták a történtek és a baleset körülményei:

Még mindig nem hisszük el, ami történt, szörnyű ez az egész. Lajos és Imi családjáért is megszakad a szívem, hallottuk, hogy teljesen összetörtek a történtek után

 – mondta a Borsnak egy ismerős.

Egyelőre ne tudni, hogy mi okozta a történteket, de a Nagyszombati Kerületi Rendőrség szerint az elsődleges oka az lehetett, hogy a sofőr túl gyorsan hajtott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!