Szabadidő

2024.06.12. 09:58

Nőttek a nyári táborok árai

A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett.

MW

Május 22-étől elindult a jelentkezések második üteme

Forrás: Facebook / Honvédelmi tábor

A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak; a táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.

A Taborfigyelo.hu azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a táborozó gyerekek száma valamelyest csökkent, a tavalyi rekordszámú 230 ezer résztvevővel szemben 2024-ben 215 ezer táborozóval számolnak, aminek legfőbb oka, hogy a nyári szünet egy héttel rövidebb lett, így idén tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek.

A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett. A második helyen a kalandtáborok vannak, míg a harmadik helyen döntetlennel az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok szerepelnek

– írták.

Jelezték azt is, hogy a legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegyék vannak, de sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is.

A közlemény szerint a táborozó gyerekek valamivel több mint fele (53 százalék) napközis táborban vakációzik, míg 47 százalékuk ottalvós programokon vesz részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában