áfacsalás

2021.05.10. 10:48

Százmilliós adócsalás miatt vádat emeltek egy tatai cég vezetője ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki nem vallotta be az általa vezetett tatai gazdasági társaság termékértékesítéséből eredő bevételét és csaknem százmillió forint áfát nem fizetett meg.

Reszl Ildikó megyei főügyész közleményében azt írta: a vádirat szerint a társaság 2015-ben és 2016-ban kozmetikai termékeket, játékokat, műanyag termékeket, iskolaszereket vásárolt, részben az Európai Unió területéről és azokat egy miskolci székhelyű gazdasági társaságnak értékesítette.

A vádlott 2015 második-negyedik negyedévére egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást, 2016 első negyedévére pedig valótlan tartalmú áfabevallást nyújtott be, amely szerint ezen időszakban a társaság nem végzett belföldi termékértékesítést, így nem keletkezett fizetendő áfája.

A kft. vezetője továbbá 2016-ra, majd – a társaság 2017 júniusában elrendelt felszámolása miatt – az év első felére nem teljesítette beszámolási kötelezettségét, és ezzel meghiúsította a vállalkozás gazdálkodásának, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének áttekintését.

Tudatták: a vádlott a költségvetésnek 98 087 000 forint vagyoni hátrányt okozott.

Az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki és tiltsa el a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól – olvasható a közleményben.

Címkék#áfacsalás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában