Részvények

2020.03.16. 11:04

Távozik a tőzsdéről az Elmű-Émász

A héten véget ér az Elmű és az Émász áramszolgáltató tőzsdei pályafutása. A részvények a többségi tulajdonoshoz kerülnek, amely méltányos árat ajánlott a befektetőknek – írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A lap megjegyezte, hogy

az anyavállalatok felvásárlási ügylete a magyarországi részvényeket is érinti.

Az Elmű és az Émász részvényeit több mint húsz év után vezetik ki a tőzsdéről, miután azok az E.ON Hungáriához kerülnek, amely él azzal a jogával, hogy a megmaradt részvényeseket kiszorítsa, kedvező ár megfizetése mellett.

Az utolsó kereskedési nap kedden lesz, pénteken pedig törlik a részvényeket a kereskedési listáról. Ezzel véget ér az áramszolgáltatók története a magyarországi tőzsdén, amelyen korábban mind a hat regionális áramszolgáltató megfordult

közölte a Magyar Nemzet.

Az áramellátást a kommunista hatalomátvétel, az államosítás után, 1950-től hat regionális áramszolgáltató végezte. Ezek a rendszerváltást követően részvénytársasággá alakultak, majd a privatizáció során külföldi szakmai befektetők szereztek bennük meghatározó tulajdonrészt. A megmaradó részvényeket 1998-ban bevezették a Budapesti Értéktőzsdére idézték fel.

Az Elműn és az Émászon kívül a többi áramszolgáltató felvásárlások miatt már korábban távozott a tőzsdéről.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben hagyta jóvá, hogy a német E.ON csoport felvásárolja az Elmű-Émászt is tulajdonló Innogy energetikai cég részvényeinek többségét. Az eladó az Innogy anyavállalata, az RWE.

Magyarországon a lakossági fogyasztók mintegy 90 százaléka tartozik az E.ON kötelékébe

írták.

Az ügylet keretében az E.ON Hungária felvásárlási ajánlatot tett a részvényekre az Elmű esetében 34 585, míg az Émásznál 31 701 forintos áron. Mindkét ajánlat jóval meghaladta a korábbi árakat. Ezek után az E.ON anyavállalat az MVM tulajdonrészét is megszerezte a cégekben, így leányvállalatával, az Innogyval együtt a tulajdoni hányada 90 százalék fölé került a társaságokban.

A vételi jog gyakorlását jogszabály biztosítja, az úgynevezett kiszorítás során az összes részvény a vevő tulajdonába kerül.

A kiszorítási eljárást azért teszi lehetővé a tőkepiaci törvény, hogy ha egy tulajdonos túlnyomó, 90 százalék feletti többséget szerez egy tőzsdei cégben, akkor joga legyen az egész vállalatot megszerezni és zrt.-vé alakítani. Ugyanakkor a befektetők sem járhatnak rosszul: a törvény szabályozza, hogy legalább mekkora legyen a kiszorítási ár. A vételi ajánlat megtételét követően, majd az adásvétel lezárulása után érvénytelenítik azokat a részvényeket, amelyeket nem ajánlottak fel a részvényesek. Ők megkapják a papírjaik ellenértékét olvasható a Magyar Nemzetben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában