Bulvár-celeb

2023.11.28. 11:43

Ezeket a szabályokat érdemes betartani, ha ellátogatunk egy karácsonyi vásárba

Országszerte sorra nyitnak a karácsonyi vásárok, ahova a finom ételek és italok illata sokakat csábít. Azonban a nagy tömeg és a pénz szaga pedig az ügyeskedőket vonzza. Ezért érdemes pár tippet megfogadni, így a pénzünk és az egészségünk is megmarad.

MW

Karácsonyi vásár Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Legfőbb szabályok a karácsonyi vásárban 

Meleg élelmiszert hidegen, hideg élelmiszert kézzel szedve, kóstolót pénzért és mechanikus eszközt kipróbálás nélkül ne fogadjunk el, vásároljunk meg. Forralt bor esetén nyugodtan kérdezzünk rá, milyen fajtából készítették, és lehetőség szerint mindenből kérjünk kóstolót. Húskészítményt olyan helyről vegyünk, ahol lehetőleg előttünk készítik elő, sütik meg, amit kinéztünk. A langallósnál, lángosnál, kürtös kalácsnál pedig nem árt, ha látjuk, ahogy valaki épp tésztát gyúr a bódéban, ez ugyanis annak a jele, hogy friss az áru. Ha pedig tömegre értékesített vásárfiát veszünk (cukorka, pékárut, húsárut), arra figyeljünk, hogy az árus ne mérje és számolhatja bele az árba a csomagolóanyagot, papírtálcát, műanyag edényt stb., mivel ezt nem teheti meg.

Az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár a megnyitó napján Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren 2023. november 17-én
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Mi a helyzet a fogyasztói jogokkal?

A kitelepült árusokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy plázában lévő üzlethelyiségre. 

Kötelező például feltüntetniük a cégük nevét, székhelyét és elérhetőségeit is, méghozzá azért, hogy ha később bármi gondunk, kérdésünk, panaszunk akad a termékkel kapcsolatban, tudjuk, hogy kihez fordulhatunk. 

Az eladó nyugta, blokk és számlaadási kötelezettsége sem szűnik meg azzal, hogy szabadtéren árul. Ezen felül ugyanúgy jár a garancia és a jótállás is a termékekre, aminek érvényesítését nem köthetik a csomagolás vagy a blokk meglétéhez. Ez alól csak az egyedi megrendelésre készített termékek a kivételek.

Az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás:  MTI

Óvatosan adományozzunk

Az ünnepi hangulatot kihasználva sokszor nem létező szervezeteknek, embereknek gyűjtenek pénzt. Ha leszólítanak minket, kérjük meg az adománygyűjtőt, hogy igazolja magát, ha pedig úgy döntünk, adakozunk, úgy tegyük, hogy ne lássák honnan, mennyi pénzt vettünk elő.

A zsebtolvajokkal vigyázzunk!

Sok tolvajt vonzanak az ilyen vásárok, ezért vásárlás közben, az áruk válogatásakor se tegyük le a táskánkat, pénztárcánkat sehova, egy pillanatra se. Az értéktárgyainkat ne a hátsó zsebünkben, a táska külső zsebében vagy a nálunk lévő kosár tetején tartsuk, inkább a kabátunk belső zsebében.

Mit tegyünk, ha probléma merült fel?

Első körben a szervezőket, rendezőket érdemes értesíteni, ha valamilyen szabálytalanságot tapasztalunk egy adventi vásárban. Második körben savanyú forralt borral vagy romlott hússal kapcsolatban a Nébih-ket, veszélyes termékek esetén (pl. zárlatos fényfüzér) pedig a fogyasztóvédelmi hatóságot érdemes értesíteni. Bűncselekmény vagy komolyabb szabálysértés esetén a sok helyen jelen lévő rendőrjárőröknek érdemes szólni, de a 112-tőt is lehet ilyenkor hívni, kisebb szabálytalanság esetén pedig forduljunk a biztonsági személyzet egy tagjához.

A Ripost teljes listája IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!