Hajdú-Bihar

2012.09.28. 07:45

A Szív Napja Debrecenben - „1 Világ, 1 Otthon, 1 Szív”

Debrecen - E szlogen égisze alatt rendezik meg vasárnap a szív világnapi programokat Debrecenben.

Debrecen - E szlogen égisze alatt rendezik meg vasárnap a szív világnapi programokat Debrecenben.A szív- és érrendszeri betegségek (elsősorban a koszorúér-betegség és a szélütés) a világ elsőszámú „gyilkosai”, több mint 17 millió ember halálát okozva egy év alatt a világon. Magyarországon minden második felnőtt – köztük jelentős számban a fiatalabb férfi lakosság – szív- és érrendszeri betegségben hal meg.

A Kardiológiai Világszövetség (World Heart Federation) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre, szeptember utolsó vasárnapján rendezik meg a Szív Világnapját, melyen a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, és azok mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszereire irányul a figyelem. A rendezvény ezévi jelmondata: „1 Világ, 1 Otthon, 1 Szív”! A programok fókuszában az idén a nők és a gyermekek állnak.

Városunkban a DEOEC Kardiológiai Intézete és az Egészségügyi Járóbeteg Központ Kardiológiai Intézete együttes szakmai irányítása mellett kerül sor az esemény megrendezésére szeptember 30-án vasárnap, 10 órai kezdettel a Fórum Debrecen Bevásárlóközpontban. A nap folyamán az érdeklődők részt vehetnek ingyenes szűrővizsgálatokon és kardiológiai szakorvosi tanácsadáson, újraélesztést tanulhatnak, interaktív szakmai beszélgetésekbe elegyedhetnek a jelenlevő kardiológusokkal.

HBN

 

A részletes program:

10.00 Megnyitó – Prof. Dr. Édes István és Prof. Dr. Czuriga István

10.05 Debreceni Kenguru Tánc- Sportegyesület - akrobatikus rock and roll előadása

10.20 Capoeira Hungria bemutatója

10.35 Eagle Linedance Team előadása

10.55 A megelőzés szerepe - Prof. Dr.Czuriga István

11.15 Piruett Tánc Stúdió előadása

11.30 Valcer Táncstúdió előadása

11.50 Újraélesztés - Innomed Medical Zrt.

12.10 Evolution of East előadása

12.25 Kelebek Tánciskola előadása

12.40 Nők és a szívbetegség – Dr. Hegedűs Ida

13.00 Sakura Kyokai Dojo Debrecen - Ju Jitsu bemutató

13.20 Debreceni Mazsorette Együttes előadása

13.40 A sport szerepe – Dr. Kolozsvári Rudolf

14.00 The Dancing Boots előadása

14.15 Estella Hastánc Stúdió Debrecen előadása

14.30 Újraélesztés - OMSZ

14.50 Debreceni Népi Együttes előadása

15.05 Debreceni Szív Egyesület bemutatkozása – Dr. Szokol Miklós

15.15 Harmónia Dance Stylers előadása

15.35 Domination Style Breakcsapat előadása

15.50 Dolce-Dance Salsa Tánciskola előadása

16.05 Zárszó

16.10 Szív Hangja koncert Debrecen Hangja döntőseivel: Márkus Luca, Dánielfy Gergely előadása

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!