Friss hírek

2009.11.19. 16:59

Egységes parkolási rendszert vezetne be az MDF

<p>Egységes parkolási rendszer bevezetését kezdeményezi a fõvárosban a Magyar Demokrata Fórum (MDF). Herényi Károly a párt elnökhelyettese a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ezzel vetnének véget a lakosokat megkárosító botránysorozatnak. Az Alkotmánybíróság döntése után már semmi sem indokolja, hogy kiszervezzék a parkolást - írja.</p>

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében mostantól a fõváros rendeletben szabályozhatja a parkolás rendjét. Ezek után Herényi Károly szerint semmi sem indokolja, hogy a kerületek a parkolási feladatokat továbbra is külsõs "pénznyelõ" cégeknek szervezzék ki.

Az MDF szerint az egységes parkolási rendszer bevezetésével elérhetõ, hogy a parkolási társaságok a KRESZ tiltása ellenére ne alakíthassanak ki a járdákon parkolóhelyeket, amelyekkel elveszik a helyet a járókelõktõl, a babakocsit toló kismamáktól. Sajtóhírek szerint ugyanis külsõs vállalkozások ilyen módszerekkel évente százmilliós bevételhez jutottak - írja a politikus. Ráadásul az egységes parkolási rendszer bevezetésével el lehetne érni, hogy ne lehessen önkényesen magasra emelni a parkolási díjakat.

Herényi Károly szerint az egységes parkolási rendszer bevezetése mellett a Centrum vizsgálóbizottság keretein belül mindenképp ki kell vizsgálni, hogy kik a felelõsök a budapesti lakosok megkárosításáért. Az MDF azt is elvárja, hogy a bizottságnak ne legyen tagja olyan képviselõ, akinek a neve felmerült a parkolási botrány kapcsán - itt Kupper Andrást említi a közlemény - és olyan sem, aki egyben a Fidesz vagy az MSZP fõvárosi politikusa is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!