Friss hírek

2009.01.28. 05:11

Ma búcsúztatják Ilosfalvy Róbert operaénekest

<p>Január 28-án vehetnek végső búcsút tisztelői Ilosfalvy Róbert operaénekestől. A 82 éves korában, január 6-án elhunyt Kossuth-díjas magánénekest, a Magyar Állami Operaház örökös tagját az Operaház előcsarnokában január 28-án délután fél kettőkor búcsúztatják, majd a Batthyány téri Szent Anna templom urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra - tudatta korábban a Független Hírügynökséggel Várkonyi Judit, az Operaház sajtóreferense.</p>

Ilosfalvy Róbert Hódmezővásárhelyen született 1927. június 18-án. 1946-tól 1949-ig a Zeneakadémián tanult Molnár Imre és Jászó Györgyné növendékeként. 1947 és 1955 között a Honvéd Művészegyüttes tagja. Ilosfalvy Róbert 1954-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájának címszerepében. 1954-től az Operaház magánénekese volt.

1966 és 1982 között a kölni opera tagja volt. Fellépett Európa legjelentősebb operaszínpadain, valamint San Franciscóban és a New York-i Carnegie Hallban. Számos hanglemezfelvétel szólistája.

Művészi munkáját 1962-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Főbb szerepei Tamino (Mozart: A varázsfuvola); Alvaro (Verdi: A végzet hatalma); Manrico (Verdi: A trubadúr); Alfréd (Verdi: Traviata); Otello (Verdi); Don José (Bizet: Carmen); Stolzingi Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok); Des Grieux (Puccini: Manon Lescaut); Dick Johnson (Puccini: A Nyugat lánya).

Ezek is érdekelhetik