Friss hírek

2009.01.30. 07:49

Harmincnál is több település van még áram nélkül - RTL Híradó

<p>Több mint harminc kisebb dunántúli településen még pénteken reggel sincs áram a korábbi havazás miatt. A szolgáltató azt reméli, hogy napközben mindenhol helyreáll az áramszolgáltatást</p>

Jelenleg 34 kisebb településen nincs áram a nyugati országrészben - mondta az RTL Híradó péntek reggeli adásában Patay László, az E-ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. Igazgatóságának elnöke. Hozzátette azonban, hogy a munkatársai folyamatosan dolgoznak. Korábban gondot jelentett, hogy a felázott talaj miatt a gépek nem tudtak eljutni oda, ahol az üzemzavar volt, most azonban már minden szükséges helyet meg tudnak közelíteni. Patay László azt mondta, hogy várhatóan pénteken már mindenhol helyreállítják az áramszolgáltatást.

Csütörtökön iskolákat és óvodákat kellett bezárni a Dunántúlon, mert nem tudtak fűteni és világítani. Somogy megyében áldozatot is követelt a havazás: egy férfinek összedőlt a háza, valószínűleg a nagy mennyiségű hó súlya alatt. Az 53 éves férfit a romok maga alá temették.

Ezek is érdekelhetik