Friss hírek

2007.10.25. 17:03

KERÉKPÁR - A lebukott sztárkerékpáros kipakolt csapata doppingtrükkjeiről

<p>Részletes beismerő vallomást tett csütörtökön a német kerékpáros szövetség (BDR) sportbírósága előtt Patrik Sinkewitz, a T-Mobile csapat dopping miatt lebukott sztárja. A 27 éves kerekes beszámolt arról, hogyan doppingolt legutóbbi, illetve korábbi csapatainál - mondta el a német hírügynökségnek a sportbíróság elnöke.</p>

Sinkewitznél az idei Tour de France előtt mutatták ki a teljesítménynövelő tesztoszteront, a botrány mégis csak a versenyen derült ki, miután a versenyző összeütközött egy nézővel és kórházba került. A csütörtöki kihallgatáson Sinkewitz elmondta, hogy a T-Mobile-nál azt követően is folytatódott a doppingolás, hogy 2006-ban elküldték a csapattól gyanús ügyletekbe keveredett Jan Ullrichot.

A versenyző elmondta azt is, hogy előző csapatánál, a Quick Stepnél is módszeresen tömték doppinggal a versenyzőket 2003 és 2005 között - mondta Peter Barth a sportbíróság elnöke. A meghallgatáson készült jegyzőkönyv még csütörtökön a német szövetséghez kerül - tette hozzá.

A T-Mobile csapat vezetője, Rolf Aldag azt mondta, nem ismerik a hivatalos Sinkewitz vallomást, így egyelőre nincs mire reagálniuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!