Friss hírek

2006.12.16. 13:30

Előrehozott választások kiírását javasolta a palesztin elnök

<p>Előrehozott parlamenti és elnökválasztást ír ki Mahmud Abbász palesztin elnök. A politikus így akarja feloldani a Fatah és a Hamász közötti politikai krízist. A hatalmon lévő Hamász elutasította a választások ötletét, amelyet korábban a demokrácia elleni puccsnak nevezett, amelynek célja, hogy a szervezetet eltüntesse a palesztin politikai életből .</p>

A PFSZ Végrehajtó Bizottságának egyik tagja egy héttel ezelőtt elmondta: azután javasolták az előrehozott választások kiírását az elnöknek, hogy sikertelenül végződtek a Hamásszal folytatott tárgyalások egy nemzeti egységkormány létrehozásáról. A két politikai erő azért próbált megegyezni a közös kormányzásról, hogy teljesítsék a nemzetközi közösség követelményeit, és befejeződjön a Palesztin Hatóság politikai és gazdasági elszigetelése.

A palesztin elnöknek nincsen közvetlen joga arra, hogy előrehozott választásokat írjon ki, de mint elmondta: utasította a választási bizottságot, hogy kezdjék meg a felkészülést. Abbász hozzátette, hogy a választásokig tartó időszakot egy szakértői egységkormány kialakítására kell fordítani.

A héten különösen feszültté vált a viszony a két párt hívei között, miután megölték a Fatahot támogató egyik biztonsági vezető három fiát, majd merényletet kísérletek meg a Hamászhoz tartozó kormányfő ellen. A Hamasz és a Fatah fegyveresei közötti összecsapások miatt már-már polgárháborús helyzet alakult ki a palesztin területeken.

A Hamász januárban nyerte meg a választásokat. Azóta befagyasztották a külföldi pénzsegélyeket, mert a szervezet továbbra sem hajlandó elismerni az izraeli állam létjogosultságát. A palesztin hatóság így hónapok óta nem tudja kifizetni mintegy 165 ezer alkalmazottjának a teljes bérét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!