új betegség

2019.06.13. 18:34

Életveszélyes szúnyogcsípés terjed

Szakemberek szerint számolnunk kell egy kórokozóval, amelyet a fertőzött lepkeszúnyogok terjesztenek. A leishmaniasis a kutyákra nézve halálos kimenetelű is lehet és az emberre sem veszélytelen.

Már hazánkban is diagnosztizálták a háziállatokra, azon belül is elsősorban a kutyákra, illetve az emberekre veszélyes betegséget, amelyben elsősorban Ázsia, Kelet-Afrika, Közép- és Dél-Amerika országainak népessége érintett, de a Földközi-tenger menti országok lakosai és kedvencei is veszélyben vannak.

A fertőzést közvetítő lepkeszúnyogok az éghajlatváltozással egyre tovább tudnak jutni Északra. Míg a szívférgességről egyre többet hallunk, más, kutyákra veszélyes betegségről még csak keveset tud a közvélemény.

A kutyákat a szúnyogcsípés ellen repellens hatású termék alkalmazásával védhetjük

Dr. Lukács Zoltán kisállatklinikus szakállatorvos a betegséggel, a leishmaniasis-szal kapcsolatban elmondta:

„A szívférgességet egyre több felelős állattartó ismeri, de más, szúnyogok vagy lepkeszúnyogok által terjesztett betegségre még nincs felkészülve Magyarország. Pedig a leishmaniasis már a határainkon kopogtat és a környező országokban évek óta több humán és állatorvosi esetet is diagnosztizálnak. A védekezés egyszerű eleme a megelőzés. Védjük a kutyákat a szúnyogcsípés ellen, repellens hatású termék alkalmazásával.”

Dr. Kemenesi Gábor, mikrobiológus (Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai Kutatóközpont) a különböző szúnyogfajok által terjesztett betegségek kutatásával foglalkozik és a szívférgesség elleni küzdelmet is szívügyének tekinti.

„Ma Magyarországon 50-52 szúnyogfajt tartunk számon és az új fajok megjelenésével folyamatosan számolnunk kell„ – fogalmazott a szakember. – ”Az úgynevezett inváziós fajokat a laikusoknak nagyon nehéz felismerniük, talán abban különböznek, hogy nappal aktívabbak a hazai társaiknál. A kutatásaim során állatmenhelyeken is vizsgálódtunk, arra voltunk kíváncsiak, hogy a szúnyogok fertőzöttségi mértékét milyen tényezők, hogyan befolyásolják. A szív-és bőrférgesség is tipikusan denzitásfüggő betegség – ha sok a fogékony gazdaszervezet egy helyen, és a fertőzés megjelenik, hamar magasfokú jelenlétet ér el. Azt tapasztaltuk, hogy az állatmenhelyek kiváló elosztóközpontként működnek és bizonyos szúnyogfajok, szerencsétlenségünkre a Koreai szúnyog, amely Oroszországban és Dél-Kelet Ázsiában volt csak őshonos, aktívabban felelőssé tehető a szívférgesség terjesztéséért Magyarországon.”

A Leishmaniasis és a szívférgesség tünetei

A Leishmaniasis kutyáknál általában lesoványosodással, a nyirokcsomók megduzzadásával, a bőr pikkelyesedésével jár. Súlyosabb esetben vese- és májelégtelenség, orrvérzés, hasmenés, izületi gyulladás, szem- és idegrendszeri problémák is jelentkezhetnek.

Emberek esetében bőrelváltozások, fekélyek alakulnak ki. A Leishmaniasis a fertőzött anyáról a gyerekekre is átterjed, ilyen szempontból van hasonlóság a zika és a leishmaniasis között.

A szívférgességet a hazai szúnyogfajok és a Koreai szúnyog terjeszti. A kutyáknál először fáradékonyság formájában jelentkezik, ha nem kezelik időben, akkor állóképesség-romlással, köhögéssel és légszomjjal járhat. A betegség súlyosbodása akár az állat életébe is kerülhet.

Embernél a bőralatti szövetekben elhelyezkedő féreg helyi elváltozást okozhat. A fájdalmas, gyulladt csomók leggyakrabban a felsőtesten jelentkeznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!