A leglassabb tevék

Olvasom, hogy Zacher Gábor, a nemzet toxikológusának vezetésével egy ismert áruházlánc felkérésere színkódokkal látják az élelmiszereket, aszerint jelölve azokat, hogy egészségtelenek vagy sem. De nem is maga az akció a lényeg – bár az is megér egy misét, hiszen mi magyarok az élen járunk az önpusztításban, ha evésről van szó –, hanem arról, amit Zacher a módszerhez fűzött kommentárként. Kiss László írása.

Azt mondta, hogy azért jó a színkód, mert azokkal is meg kell értetni az üzenetet, akik 5-600 szavas szókinccsel élik az életüket. Egyetértek. Az egyik komoly és egyre komolyabbá váló gondunk, hogy amerre a világ tart – s benne mi –, ha tetszik, ha nem, az a kommunikáción alapszik. Egy modern társadalomban aki nem ért meg összetettebb dolgokat, és nem képes kifejezni magát, illetve nem tud élni a technológia adta tudásgyarapítási lehetőségekkel, az hamarosan a perifériára kerül.

Azért jó a színkód, mert azokkal is meg kell értetni az üzenetet, akik 5-600 szavas szókinccsel élik az életüket."

Azt is mondhatnám, bizonyos fokú alapintelligencia szükségeltetik az önfenntartáshoz. Egy ősi falusi közösségben ez a föld, jószágok, az időjárás, a növények, a természet, az öröklődő házi praktikák, a kézművesség ismerete jelentette azt, mint ma a digitális írástudás, gyors és folyamatos olvasás, szövegértés, annak az egésznek a megértése és használata, ami minket körülvesz: szabályok, ügyintézés, adó- és pénzügyek, az egészségünk dolgai. És ebben – nekem úgy tűnik – nem jobban, hanem egyre rosszabbul állunk. Illetve, egészen pontosan, van egy egyre szélesebb réteg, amelyik kicsúszik ebből, lemarad, elmarad, fokozottan másokra szorul.

A multicégek, ahol mindent idővel és pénzzel mérnek, sokat tudnak az emberi sajátosságokról és képességekről, hiszen ezek kiuzsorázásából élnek. Jártam az egyik legnagyobb nemzetközi multi hazai üzemeiben, és elképedtem. Gyakorlatilag – kis túlzással – mintha gyengeelméjűeket alkalmaztak volna, úgy volt kialakítva sok minden az üzemben. Színkódok és felfestett csíkok, a lépcsőn szigorúan jobbos-balos közlekedés, mint egy országúton, jelszavak mindenütt, és így tovább. Amikor szóvá tettem, azt mondták mosolyogva: ez egy olyan rendszer, aminek a lényege, hogy akár Gabonban vagyunk, akár Magyarországon, de tök más emberekkel és kommunikációs problémákkal együtt is ennek működnie kell – tökéletesen. Ezért le kell egyszerűsíteni a végletekig minden fontos utasítást, szabályt.

Nálunk itthon azért is gond van ezzel az egésszel, mert pont fordítva ülünk a lovon: olyan bürokratikus környezet vesz minket körül, hogy sima közüzemi számlát is kunszt értelmezni egy–két diploma birtokában.

Bizonyos vagyok benne, hogy a jövő annak ellenére, hogy az internet mindenki számára kinyitotta a tudás végtelen tárházát, inkább arról fog szólni, hogyan tegyük élhetővé azok számára is a világot, akik soha nem fognak felzárkózni. Egyelőre úgy tűnik, hogy annak a rétegnek, amelyet ez a veszély nem fenyeget, ez nem fontos kérdés. Majd lesz valahogy, majd lesz valami a funkcionális analfabétákkal, a peremen élőkkel és létezőkkel. Talán az a baj, hogy nem ismerik azt az ősi mondást: az egész karaván sebességét mindig a leglassabb teve szabja meg.

- Kiss László -