„A rektori megbízatás a legnagyobb elismerés”

Miskolc - Augusztusban lejár Torma András, a Miskolci Egyetem rektorának mandátuma.

Miskolc - Augusztusban lejár Torma András, a Miskolci Egyetem rektorának mandátuma.

Február 20-áig lehet beadni a pályázatot a Miskolci Egyetem rektori posztjára. A jelenlegi egyetemi vezető, Torma András 4 éves mandátuma ugyanis augusztus 14-én lejár. Az egyetemi vezető megkeresésünkre lapunknak azt mondta, helyesli, hogy a felsőoktatási intézmények rektorai időről időre váltják egymást. Az egyetem vezetése ugyanis annyira leköti a rektor idejét és energiáit, hogy a saját tudományával képtelen foglalkozni. Jelezte: azt még nem tudja, hogy beadja-e a pályázatát, de a lehetősége megvan erre. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az egyetemi vezetők (a rektor és a dékánok) legfeljebb két cikluson keresztül tölthetik be pozíciójukat.

Előnyök és hátrányok

Torma András úgy fogalmazott: sok előnye és sok hátránya van annak, ha valaki a rektori székbe kerül.

– Nekem ezeket mérlegelnem kell, és természetesen a családommal is meg kell beszélnem, hogy pályázzak-e. De még azt a közvélemény-kutatást sem végeztem el az egyetemen, hogyan fogadnák egyáltalán, ha a következő ciklusban is rektor szeretnék lenni. Azt érzékelem, hogy a Miskolci Egyetemen most nyugalom és béke honol. Ez pedig számomra azt jelenti, hogy elégedettek a vezetői munkámmal az intézmény oktatói, dolgozói és hallgatói. Nincs ellenségeskedés, nekem sincsenek ellenségeim, tehát elméletileg azt mondom, hogy benyújthatom a pályázatot.

„Előre megyünk”

– De most még idő előtti erről beszélni. Egyetlen oka lenne, ha mégis pályáznék: egy egyetemi oktató életében a rektori megbízatás viselése a lehető legnagyobb megtiszteltetés.

– Mi, egyetemi oktatók hozzászoktunk ahhoz, hogy előre megyünk. Tanársegédként adjunktusok szeretnénk lenni, aztán docensek, majd egyetemi tanárok. Én az előző pályázatomban is úgy fogalmaztam: aki katona akar lenni, akarjon tábornok is lenni. Persze nem egyik napról a másikra, hanem kitartó, szívós munkával – fogalmazott Torma András.

- ÉM-HE -


A választás menete

Február 20-ig lehet benyújtani a rektori pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A minisztérium megvizsgálja a pályázatokat, hogy azok megfelelnek-e a kiírás feltételeinek. Március 10-éig értesíti az egyetemet a minisztérium, hány pályázat érkezett a rektori posztra, és azok közül mennyi érvényes.

Április 27-ig az egyetem szenátusa rangsorolja a pályázókat, miután meghallgatta a jelölteket.

Újdonság: az emberi erőforrások minisztere most már nem jelölheti bármelyik pályázót, csak az egyetem által az első helyre rangsorolt jelöltről dönthet, hogy előterjeszti-e a pályázatát a köztársasági elnöknek vagy sem.

A győztes pályázó augusztus 15-ével kapja meg a kinevezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!