július 17., csütörtök

Elek, Endre névnap

18°
+26
+18
Mai évfordulókHírt küldök beHírlevél

BOON

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál

Mai évfordulókHírt küldök be

igazgatói posztcímke

igazgatói poszt címkére 11 db találat
Oktatás2020.04.27. 12:30

Még nem tudni, ki lesz a Ferenczi igazgatója

Nyáron derül ki, hogy a 4 pályázó közül ki nyeri el az igazgatói posztot az egészségügyi szakgimnáziumban.
Nyáron derül ki, hogy a 4 pályázó közül ki nyeri el az igazgatói posztot az egészségügyi szakgimnáziumban.
Helyi közélet2016.08.22. 16:28

Mindenki őket támogatta, mégsem lehettek iskolaigazgatók - A kockás ing lehet az ok...

Budapest, Miskolc, Tiszaújváros - Az utóbbi időben több szakiskolában is előfordult, hogy valaki érvényes pályázatot adott be az igazgatói posztra, kiálltak mellette a tanárok és a szülők is, mégsem kapta meg a pozíciót. Egyikük szerint azért, mert részt

Helyi közélet2013.05.09. 16:36

Lesz igazgatója a társulatnak?

Miskolc - Lapunk, az Észak-Magyarország úgy tudja, ezúttal ketten pályáztak a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára: Vasas Xenodiké, a zenekar művészeti titkára és Horváth Ádám operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt miniszteri biztosa.

Helyi közélet2013.01.29. 21:13

Egy közül egyet sem

Miskolc - Valószínűleg többen is pályáznak a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára, de lapunknak egyelőre ezt ketten erősítették meg: Nagy Albert, a zenekar első fagottosa, aki már novemberben is pályázott, és Mező Péter, budapesti zenész, a Li

Helyi közélet2012.12.04. 19:08

Elvárás: az igazgató ne csak a zenéhez értsen!

Miskolc - Vajon miért nem támogatja a miskolci önkormányzat kulturális bizottsága Nagy Albertet, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjának egyetlen jelöltjét? És vajon miért tartózkodtak a Fidesz-KDNP frakcióhoz tartozó képviselők a szavazáskor?

Helyi közélet2012.10.05. 10:27

Üres az igazgatói poszt. Ki pályázik majd rá?

Miskolc - Legutóbbi ülésén a miskolci közgyűlés már javaslatot is tett a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatói posztjának kiírására, miután nemrégiben egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Szabó Péter.

Helyi közélet2012.04.17. 08:55

Ki megy, és ki marad?

Miskolc - Izgalmas igazgatóválasztás előtt állnak a miskolci közoktatási intézmények.
Miskolc - Izgalmas igazgatóválasztás előtt állnak a miskolci közoktatási intézmények.
Helyi közélet2012.02.16. 19:59

Szabó Péter mellett a kulturális bizottság

Miskolc - Egyhangúlag támogatta Szabó Péter pályázatát a miskolci önkormányzat oktatási, kulturális, turisztikai, ifjúsági és sport bizottsága.
Miskolc - Egyhangúlag támogatta Szabó Péter pályázatát a miskolci önkormányzat oktatási, kulturális, turisztikai, ifjúsági és sport bizottsága.
Helyi közélet2012.01.20. 09:03

Színházi szavazás: törvényességi vizsgálat

Miskolc - Törvényességi vizsgálat indult a miskolci színházban az igazgatói posztra pályázókról tartott szavazás ügyében. A szinház.hu című szakportál hírét Dobos Tímea, a városháza szóvivője lapunknak megerősítette. Egyelőre annyit tudott elmondani: a je

Helyi közélet2012.01.04. 18:20

Két pályázat a színház igazgatói posztjára

Miskolc - Kiss Csaba és Koltay Gábor pályázik a Miskolci Nemzeti Színház vezetésére.
Miskolc - Kiss Csaba és Koltay Gábor pályázik a Miskolci Nemzeti Színház vezetésére.

Legfrissebb

Súlyos!

Baleset történt a 26-oson, keresztbe fekszik a kamion az úton

Interjú tabuk nélkül

Orbán Viktor újabb interjút adott, ezúttal az Ultrahang vendége volt – frissül

Ítéletidő!

Időjárás: Jégzápor zúdult Borsodra

Váratlan fordulat

A Groupama Aréna felé tartott, mégsem ott kötött ki – Kállai Kevint bejelentette új klubja

Álláshirdetések

Álláshirdetés feladása

Legnépszerűbb

Elképesztő látvány az M30-as felújításának helyszínén – azt hittük, káprázik a szemünk! (fotók, videó)

Olyat tett a horgász a Csorba-tónál, aminek végleges következményei lehetnek

Többezres tömeg várta őt a Tiszai pályaudvaron

Átmenetileg bezár az egyik legnagyobb kertészet Borsodban

Bulvár-celeb

Mindenórás az üzletasszony

Percek, és megszülethet Vajna Timi kislánya!

4 órája
Mindenórás az üzletasszony

Percek, és megszülethet Vajna Timi kislánya!

4 órája
Hová tegyük a bőröndöt?

A farmotoros Skodák csomagtérgondjai a Merkur-korszakban

10 órája
Hová tegyük a bőröndöt?

A farmotoros Skodák csomagtérgondjai a Merkur-korszakban

10 órája
Jó tudni

Milyen gyümölcsöket ehetnek a cukorbetegek?

19 órája
Jó tudni

Milyen gyümölcsöket ehetnek a cukorbetegek?

19 órája

Közélet

Lenyűgöző!1 órája

Mi az ott? Csak nem füstöl a Bükk Lillafüreden?!

Teli-zöld vagy csíkos?2 órája

Ön is ütögeti a dinnyét vásárlás előtt? Megdöbben, ha beavatjuk, hogyan veheti meg a legjobbat + fotók

Első szintű riasztás!2 órája

Potenciális veszély fenyegeti Borsodot az égből, jobb felkészülni a legrosszabbra

Digitália

Szorongó növények

Egy új kutatás szerint az állatok reagálnak a növények titkos hangjaira (videó)

11 órája
Szorongó növények

Egy új kutatás szerint az állatok reagálnak a növények titkos hangjaira (videó)

11 órája
Ezt mondja a tudós

Mi történik a testünkkel 1 nap, 1 hét, 1 hónap, 6 hónap és 1 év után, ha tartózkodunk az alkoholtól?

Tegnap, 6:00
Ezt mondja a tudós

Mi történik a testünkkel 1 nap, 1 hét, 1 hónap, 6 hónap és 1 év után, ha tartózkodunk az alkoholtól?

Tegnap, 6:00
MI, átverés a neved

Egy egymillió Spotify-hallgatóval rendelkező rockbandáról derült ki, zenészei nem is léteznek

2025.07.15. 06:00
MI, átverés a neved

Egy egymillió Spotify-hallgatóval rendelkező rockbandáról derült ki, zenészei nem is léteznek

2025.07.15. 06:00

BOON

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál

A BOON kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
A BOON kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva
Süti beállítások
Mediaworks Content First
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
  
Regionális hírportálok
Bács-Kiskun - baon.huBaranya - bama.huBékés - beol.huBorsod-Abaúj-Zemplén - boon.huCsongrád - delmagyar.huDunaújváros - duol.huFejér - feol.huGyőr-Moson-Sopron - kisalfold.huHajdú-Bihar - haon.huHeves - heol.huJász-Nagykun-Szolnok - szoljon.huKomárom-Esztergom - kemma.huNógrád - nool.huSomogy - sonline.huSzabolcs-Szatmár-Bereg - szon.huTolna - teol.huVas - vaol.huVeszprém - veol.huZala - zaol.hu
Közélet
magyarnemzet.huszabadfold.huhirtv.huorigo.hu
Gazdaság
vg.hufigyelo.huagrokep.hu
Magazin
astronet.huautomotor.hulakaskultura.hulikebalaton.hunapidoktor.humindmegette.hutravelo.hudietaesfitnesz.huvitorlazasmagazin.huvidekize.hutvmusor.hu
Bulvár
borsonline.huripost.humetropol.hulife.hushe.hu
Szolgáltatás
ingatlanbazar.hufreemail.hukoponyeg.huvidea.hulapcentrum.hu
Rádió
radio1gong.huhirfm.hu