Bulvár, celeb

2012.02.14. 09:34

Fiatal szeretőjével él Keresztes férje - leleplező fotó

Hiába szerette volna megmenteni házasságát Keresztes Ildikó, úgy tűnik, nem sikerült. A legfrissebb képek szerint ugyanis az énekesnő férje már igazi párként él együtt új kedvesével.

Hiába szerette volna megmenteni házasságát Keresztes Ildikó, úgy tűnik, nem sikerült. A legfrissebb képek szerint ugyanis az énekesnő férje már igazi párként él együtt új kedvesével.

Tavaly ősz óta húzódik a Keresztes Ildikót körülvevő magánéleti dráma. Akkoriban derült ki, hogy férjével, Kicska Lászlóval megromlott a kapcsolatuk, és huszonöt év után elválnak útjaik. A hírek szerint az EDDA Művek basszusgitárosa szerelmes lett egy határon túli, fiatal rajongó lányba, Ildikó ennek ellenére sokáig reménykedett még.

– Nagyon szeretem és tisztelem a férjemet. Most időre van szükségünk, a huszonöt év sok idő, nem lehet csak úgy átlépni. Válságban vagyunk, az tény és való, de korábban éltünk már külön egy évet. Majd a jó Isten tudja, hogy ezt a problémát meg akarja-e oldani – mondta decemberben lapunknak bizakodva az énekesnő, akit még január végén sem hagyott el a hite. – Olyan mélypont ez, amilyen huszonöt év alatt talán mindenkinél előfordul. Egy ilyen krízis nem oldódik meg egy csapásra, csak több hónap alatt – magyarázta akkoriban Keresztes.

A Borsonline.hu legújabb fotói azonban arról tanúskodnak: Kicska László végleg lezárta házasságát, és már úgy él angyalföldi otthonában kedvesével, ahogyan egy férfi állandó párjával szokott, minden szabad percüket együtt töltve. Szombaton például délután kettőkor hagyták csak el a lakást, majd a Lehel téri csarnokba vezetett az útjuk, hogy bevásároljanak.

A cikk folytatása a borsonline.hu oldalon >>>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!