Bulvár, celeb

2009.09.04. 10:42

Molnár Anikó: "egy hordó lett a testemből"

<p>A Nagy &#336;&#160;teste nagyon megv&#225;ltozott az<br /> ut&#243;bbi id&#337;ben.</p>

A Cool délutáni műsorába a

Való Világ harmadik

szériájának egyik

meghatározó személyisége,

Molnár Anikó

látogatott el, hogy arról

faggassák, mik azok a változások

az életében, amelyekről oly sokat

hallani az utóbbi időben. Szavakra azonban

nem volt szükség, a képek

magukért beszéltek.

- Összementem és hordó lett a

testemből! – kommentálta a

látottakat a vendégünk, a

bordó hordó mögé

bújva.
Anikó

tréfálkozik, vidám és

boldog. Mindez pedig arról árulkodik,

hogy végre egy kellemes nyár áll

mögötte. Bevallotta, valóban

eseménydús hónapokon van

túl, jó és rossz

élmények is érték,

ám végeredményben elégedett

mindennel, főleg azért, mert a kezdeti

viccelődéssel ellentétben

valóban nagy változásokon ment

keresztül. Történetesen fogyott, nem

is keveset. Mindösszesen kilenc

kilótól szabadult meg eddig, és

további hat leadását tervezi a

jövőben.

- Nem is olyan nagy ügy a fogyás,

mint amilyennek beállítják.

Egyszer talán majd elárulom a titkomat is

– mesélte elégedetten

Müller Attilának, akinek

azt is elárulta, az önbizalmát is

kezdi visszanyerni, hosszú idő után

például már a strandra is

kimerészkedett.

Külseje tehát alakulóban van,

szívügyei azonban egyelőre

stagnálnak. Nemrég véget

ért egy öt hónapos kapcsolata,

így az edzések mellett egyelőre csak

egy dologra összpontosít a

továbbiakban, ez pedig nem más, mint a

karrier. Számtalan foglalkozásba

belekóstolt már az elmúlt

években, egy ideje például egy

menhely megsegítésén

fáradozik, de hamarosan egy vadiúj

szerepben is bemutatkozik. Beiratkozott ugyanis egy

póker-osztó tanfolyamra, így

lehet, hogy hamarosan a kártyák és

a kaszinók világában látjuk

viszont.

- Nem is olyan régen ismerkedtem meg ezzel a

szakmával és nagyon megtetszett. Ki is

próbáltam magam egy baráti

társaságban osztóként,

és úgy tűnik, hogy megy a dolog.

Egyedül az éjszakai

munkavégzés miatt vannak vegyes

érzéseim, de ezen

megpróbálok túllépni.

Forrás: www.rtlbulvar.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!