BOON Sziréna

2018.10.16. 13:37

Egymilliárd forint értékben foglaltak a borsodi áfacsaló cégektől

Miskolc - Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban fülelt le a NAV Borsod megyében.

Miskolc - Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban fülelt le a NAV Borsod megyében.

Az összehangolt akcióban a pénzügyi nyomozók az elcsalt adót szinte az utolsó forintig biztosították.

A gyanú szerint egy Borsod megyei cégcsoport vezetője tetemes bevételei eltitkolására cégláncolatos bűnszervezetet működtetett. A szokásos szisztéma szerint úgynevezett bukó társaságok állították ki a fiktív számlákat, amiket a ténylegesen működő cégek a könyvelésükben felhasználták, így áfabevallásaikban a fizetendő adó összegét minimálisra csökkentették. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket el is utalták a számlakibocsátók bankszámláira, majd készpénzben felvették. A költségvetésnek okozott kár egymilliárd százhatvanötmillió forint.

Az adócsalás megszakítására szervezett akcióban a NAV pénzügyi nyomozói mintegy húsz helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat és zároltak vagyontárgyakat az okozott adóhiány fedezetének biztosítására. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során lefoglaltak készpénzt, gépjárműveket, továbbá lefoglalták a bűnszervezet tevékenységébe bevont társaságok bankszámláit. Ezeken túl zár alá került a gyanúsítottak és érintett cégek ingatlanvagyona, továbbá hat érintett gazdasági társaság jegyzett alaptőkéje. Az akció során biztosított vagyoni érték összesen egymilliárd huszonötmillió forint, ami kis híján azonos a teljes vagyoni hátrány összegével.

A NAV észak-magyarországi pénzügyi nyomozói négy férfit gyanúsítottként hallgattak ki költségvetési csalás miatt. Tettükért húsz évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!