BOON Sziréna

2018.02.19. 13:41

Új tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolc - A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ február 16-án százhuszonhárom, frissen végzett tűzoltót bocsátott ki, akik közül nyolcan kerültek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába.

Az új kollégákat Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató köszöntötte Miskolcon, az igazgatóság tanácstermében hétfőn délelőtt. A szervezet vezetője gratulált az eddigi tanulmányokhoz és sikerekhez, egyben felhívta a figyelmüket arra, hogy beosztásukban még sok olyan dolgot el kell sajátítaniuk, amelyek elengedhetetlenek lesznek a hivatásos szolgálat során. A köszöntés után az igazgatóság szakmai és gazdasági igazgató-helyettese, majd a megyei tűzoltósági főfelügyelő és a humán szolgálatvezető ismertette a legfontosabb tudnivalókat és elvárásokat a fiatal tűzoltókkal.

Az új kollégák csütörtöktől állnak szolgálatba a Miskolci-, a Mezőkövesdi-, a Kazincbarcikai- és a Szendrői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, majd egy tematikus képzési program szerint kezdik meg szakmai felkészülésüket, amely kiegészíti az iskolában elsajátított ismereteket és segítséget nyújt a beilleszkedésben.

Fotók: Dojcsák Dávid c. tű. szds.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!