2018.07.18. 10:03

Harminc éve nagyot dobott, és ütött a szöuli játékokon

Sajószentpéter - Isaszegi Róbert megkönnyezte, hogy gondoltak egykori olimpiai bronzérmére.

Az Összefogás Sajószentpéterért Alapítvány kuratóriumának jutott eszébe, hogy gála keretében ajándékozza meg az egykori profi kisvilágbajnokot, aki az 1988-as, szöuli ötkarikás játékokon bronzérmet szerzett a 48 kilós súlycsoportban.

Nem lett hűtlen

– Nagyon megható volt a ceremónia, amelyet megkönnyeztem – mondta a hajdani Borsodi Bányász kiválósága, majd hozzátette: – A három évtized nagyon sok idő, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy felsorolják az eredményeimet. Ezeket ugyanis a fiatalok nem tudják, az idősebbek pedig szerintem már nem emlékeznek pályafutásom nevezetes pillanataira. Az alkalom módot adott nekem arra, hogy kicsit eltöprengjek az egykori, versenyzőként produkált dobásaimra. Felemás érzéseim vannak, hiszen egyesek még mindig ismernek és megismernek, mások pedig csúnyán elfelejtettek, de ilyen az élsport. Mások is jártak már így, neveket is sorolhatnék, de inkább nem teszem, mert nincs értelme a sebek felszakításának. Magam nem lettem hűtlen sem az ökölvíváshoz, sem a volt társaimhoz, és Sajószentpéternek sem fordítottam hátat. Utóbbiról annyit, hogy ugyanabban a házban élek, mint fiatalkoromban, ráadásul ugyanazt a munkát csinálom, mint valamikor. A fiam viszi tüzelőanyag-kereskedői vállalkozásunkat, ebben én teherkocsival fát szállítok, így foglalom le magam. Szerencsére megtehetem, mert jó az egészségem, nem iszom és dohányzom, kávét sem fogyasztok, ötvenhárom évesen csupán annyi bajom van, hogy a versenysúlyomhoz képest feljött rám vagy tíz-tizenöt kiló.

A múlt kötelez

Isaszegi Róbert egész fiatalságát áldozta az ökölvívásra, emlékeit ápolja, akárcsak sportbarátságait. Mindenkiről mindent tud, szavaiból legalábbis ez derült ki:

– A Bányász válogatott kiválóságai közül Hranek Sándor Spanyolországban edzősködik, Szűcs László pedig Budapesten él. A trénerek közül Nagy Imrével és Takács Gáborral gyakran összefutok és beszélek, Imrének mondtam is, hogy jó lenne, ha évente tartanánk valamilyen találkozókat. Annak érdekében, hogy lépést tartsak a sportággal, az országos bajnokságokon is megjelenek. Legutóbb, nagy örömömre a régi szakemberek közül szóba elegyedett velem Dőry Miklós és Sermer György. Mindketten sokáig bíráskodtak, utóbbi az országos szövetség elnökeként is szolgált. Utódai közül jóban vagyok Csötönyi Sándorral és Erdei Zsolttal, ha valahol összefutunk, mindig szívélyesen üdvözöljük egymást. Az idén még egyetlen rangos eseményen sem fordultam meg, de ami késik, nem múlik, ha hívnak, ha nem, olykor megyek. A múlt kötelez és igyekszem párhuzamot vonni, összehasonlítom az én időmet a mai bunyóval. Sok változás történt, de azért védekezni és ütni a múltban is kellett és most sem lehet ezek nélkül meccseket nyerni.

Arra a kérdésre, hogy mire emlékszik vissza a legszívesebben, így felelt:

– A miskolci városi sportcsarnokban rendezett csapattalálkozókra, az egyéni országos bajnokságokra, a sajószentpéteri tornákra, a környező országokban tartott nemzetközi fellépéseimre és persze a szöuli ötkarikás játékokra, amely nálam mindent vitt. Kiszámítható időket írtunk akkoriban, hónapokra előre tudtam, hogy milyen viadalok várnak rám, és ezeknek rendeltem alá magam. Szorgalmas voltam, becsülettel dolgoztam, az idő azonban elment…

Kolodzey Tamás

Kiválasztás, terem, pénz, edzőgárda

„Mi kellene ahhoz, hogy megyénk ökölvívói újra a régi szintre jussanak?” – kérdezett vissza Isaszegi Róbert. „Gyerekanyag talán lenne, így csak pénzt kellene szerezni, meg egy jó edzőtermet, aztán nem ártana az sem, ha összetrombitálnánk a korábban már bizonyított szakembereket. Az én időmben is szó szerint fel kellett hajtani a fiatalokat, ez most sincs másképpen. Napjainkban viszont a kicsik nem olyan kitartóak és lelkesek, mint mi voltunk, ezért aztán a nemzetközi mezőnyben csak elvétve rúgunk labdába. Mégis hiszek abban, hogy lábra állunk és egyszer újra sikereket érünk majd el az Európa- és világbajnokságokon, meg az olimpiákon.”