boon-sportoldal

2013.01.23. 12:03

MVSC: Fontosabb a jövő heti találkozó

Idegenben játszik szerdán 18 órától az Albrecht-MVSC-MVSI a női röplabda NB I-ben.

Idegenben játszik szerdán 18 órától az Albrecht-MVSC-MVSI a női röplabda NB I-ben.Ezt a meccset eredetileg vasárnapra, január 27-re írták ki, ám a miskolciak egyeztettek az ellenfél, az Aluprof-TF-Budapest vezetésével, kérve ezen időpont módosítását, ugyanis néhány játékosuknak a hét végén iskolai elfoglaltsága lesz. A két érdekelt gárda előbb február 6-án, szerdán szeretett volna összecsapni, ám ebbe nem ment bele a szövetség versenybizottsága, hiszen sűrű a program, az alapszakasz utolsó találkozóját február 3-ig le kell játszani. Így maradt a most szerdai időpont, amely már minden érdekeltnek megfelelő volt.

– Köszönjük ezúton is az Aluprofnak, elsősorban Hollósy László edzőkollégámnak, hogy akceptálták a kérésünket, így ugyanis a legjobb keretünkkel utazhatunk hozzájuk – mondta lapunknak Toma Sándor, az Albrecht-MVSC-MVSI edzője. – Vendéglátóink szépen dolgoznak ebben a bajnokságban, remek csapatot sikerült összeszedniük, pillanatnyilag a harmadik helyen állnak a táblázaton. Azaz céljukat, a legjobb négybe kerülést stabilan elérték, úgy, hogy nemrégiben a Békéscsabát verték 3:0-ra. Mindez jelzi, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, én már annak is örülnék, ha egy jó meccset tudnánk velük vívni. Számunkra most az a leglényegesebb, hogy a pozíciónkat tartsuk, erősítsük és ebből a szempontból a jövő heti, Kaposvár elleni hazai találkozó fontosabb lesz.

Pozitív hír az MVSC-nél, hogy a hónapokkal ezelőtt sérülés miatt kidőlt Oláh Csilla elkezdte az edzéseket, de természetesen még nem léphet pályára, a másik szerdai hiányzó a zöld-fehéreknél Szilvási Dalma lesz.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!