boon-sportoldal

2010.09.04. 18:08

Búcsúzni mennek Poznanba

<p>Poznanban versenyez vasárnap a Speedway Miskolc salakmotorcsapata.</p>

A salakmotoros lengyel I. liga rájátszásában, az alsóház 4. fordulóban a PSZ Lechma Poznan vendége lesz a Speedway Miskolc csapata. A két együttes vasárnap 16 órától csap össze. De nem csak ezen a hét végén, hanem a jövő héten vasárnap is, azzal a különbséggel, hogy akkor Miskolconmérkőznek meg egymással. Ugyanis a múlt hét végén az SM versenyzőjének, Tabaka Józsefnek a Grand Prix középdöntőn való részvétele (a goricani viadalra tartalékként volt nevezve, de nem kellett motorra ülnie), illetve ezzel összefüggésben az esős időjárás miatt szombatról vasárnapra halasztott GP miatt nem rendezték meg augusztus utolsó vasárnapján aSpeedway Miskolc – PSZ Lechma Ponznan összecsapást. Az új időpontról azóta már megállapodtak a felek, a jövő héten, vagyis szeptember 12-én, vasárnap 16 órától játsszák le az I. liga alsóházának 3. fordulójára kiírt találkozót.

De visszatérve a két gárda aktuális meccséhez: a poznani fellépésre szín magyar együttest nevezett a Speedway Miskolc, és ennek értelmében Magosi, Bencze, Nagy R., Tabaka, Tihanyi és Lőrincz áll rajthoz. Bizonyára sokaknak feltűnik, hogy nem szerepel felsoroltak között a miskolci illetőségű Szatmári László neve.

Nem véletlenül

– Nem véletlenül – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Ugyanis az anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy rajthoz álljon. Sajnos, a klub bajban van, azért a mostani utazás előtt elmondtuk a versenyzőknek, hogy arra valószínűleg tudunk szerezni pénzt, hogy az oda- és vissza útra betankoljunk a kocsijaikba, de arra biztos hogy nem fog jutni, hogy akár egyetlen liter olajat is vegyünk a motorjaikba a versenyre. Ezek után megkérdeztük, hogy ki az, aki ilyen körülmények között is vállalni tudja, hogy versenyez. Voltak, akik igent mondtak, nekik ezúton is köszönjük, mert ezzel az egész magyar salakmotor társadalom becsületét mentették meg, és volt olyan, aki ezt már nem tudta vállalni. Ismerem Szatmári Laci helyzetét és megértem, tudom, hogy a motorja sem lenne, amivel versenyezzen, mert a blokkja szerelőnél van, aminek a javítását pénz hiányában nem tudja rendezni.

Arra a felvetésünkre, hogy az SM fenti összeállítása csupán arra jó, hogy kiálljanak, a pontszerzésre, és ezzel együtt a bennmaradásra ezek ismeretében nemigen gondolhatnak, Jacsó Tibor a következőket mondta:

– Kiestünk ez szinte biztos, bár még matematikai esélyünk van a bennmaradás elérésére, de ez utóbbi csak elméleti. Ezek után megtehetnénk, hogy nem állunk ki a hátralévő négy meccsre, de ezzel örökre elásnánk magunkat, a miskolciés az egész magyar salakmotor sportot a lengyel ligában, elvágnánk ezzel az idevezető utat. Ez az amit nem szeretnénk, de arról még korai lenne beszélni, hogy mi lesz jövőre, lesz-e, létezhet-e a Speedway Miskolc csapata a II. ligában. Úgyhogy előbb Poznan most, és Poznan a jövő héten.

 

 

A lengyel I. liga állása

 

m gy d v mpk mp bp öp

Felsőház, az 1-4. helyért

1Lotos Wybrzeże Gdańsk85-3-1810212
2Marma Hadykówka Rzeszów8413+409211
3Lokomotiv Daugavpils9324+339210
4Start Gniezno9315-55707

Alsóház, az 5-8. helyért

5GTŻ Grudziądz87-1+16114317
6PSŻ Lechma Poznań84-4+318210
7RKM ROW Rybnik84-4-6819
8Speedway Miskolc81-7-186202

m: meccsszám; gy: győzelem, d: döntetlen; v: vereség; mpk: meccsek pontkülönbsége; mp: meccseken elért, győzelemért és döntetlenért járó pontok; bp: bónusz pontok, az egymás elleni oda-visszavágós csaták eredményesebbjének; öp: összpontszám, ami a helyezésekben rangsorol (pontszám egyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntik el a helyezéseket)

A 4. forduló műsora, szeptember 5. (vasárnap)

Felsőház: Lotos Wybrzeze Gdansk – Marma Hadykówka Rzeszów, Lokomotiv Daugavpils – Start Gniezno.

Alsóház: RKM ROW Rybnik – GTZ Grudziadz, PSZ Lechma Poznan – Speedway Miskolc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!