A nézőkre is gondol a péteri portás

Tizenhat esztendős korában az egykori Borsodi Bányászban kezdte, majd biztos tagja lett a megyei I. és II. osztályban szerepelt városi együtteseknek.
– Az elmúlt hét végén leptek meg az SVSE vezetői és a társaim, akik Brindzár 500 feliratú trikóval ajándékoztak meg – kezdte a 35. évében járó „portás”. – 1992-ben a Borsodszirák ellen mutatkoztam be a helyi második vonalban és azóta folyamatosan a háló előtt állok. Nem érzem magam öregnek, úgy gondolom, hogy öt szezon még belefér a pályafutásomba. Jók a reflexeim, aztán imádok pózolni, nagyokat ugrani, ezekkel a látványelememmel a közönséget szórakoztatom. Gyengém is van, nem szeretek a kapuból a beívelésekre kilépni, emiatt olykor kikapok a társaimtól. Azt mondják a kapusokra, hogy „flúgosak”, rám ez annyiban igaz, hogy gyakran veszekszem, ha nem úgy alakulnak a dolgok a pályán, ahogyan azt elképzelem. Sajnos soha nem vezettem statisztikát, így nem tudom, hogy mikor és melyik meccsen nyertünk a legnagyobb arányban, az viszont rémlik nekem, hogy egyszer tíz gólt kaptam és ezt borzasztóan nehezen éltem meg.

A sajószentpéteri „1-es” példaképe a német Oliver Kahn és Király Gábor. Még nem tudja, hogy majdani visszavonulása után edzősködésre adja-e a fejét, mert azt is el tudja képzelni, hogy esetleg vezetőként szolgálja majd a sportágat. Jövője attól is függ, miképpen tudja összeegyeztetni munkahelyi elfoglaltságát a labdarúgással – ugyanis négy műszakban vegyészként dolgozik a BorsodChemben.
– Szerencsére a főnököm rugalmas, aztán van szabadságom, sőt saját magam dönthetem el, hogy a havi két szabadnapomat mikor veszem ki – folytatta Brindzár Zsolt. – Egy biztos: addig csinálom, amíg örömömet lelem a fociban.