boon-sportoldal

2009.03.08. 18:27

Dobogós helyezések judo versenyeken

<p>K&#233;t rangos judo versenyen is remek&#252;l<br /> szerepeltek a miskolci rend&#337;r&#246;k &#233;s<br /> leend&#337; rend&#337;r&#246;k.</p>

A Bács-Kiskun Megyei

Rendőr-főkapitányság rendezte

meg Kecskeméten az év első

pontszerző versenyét, az

Országos Judo Bajnokságot. A

sporteseményen 15 rendvédelmi szerv

közel 140 versenyzője vett részt

és mérte össze tudását

a különböző

súlycsoportokban. A borsodi

delegáció két dobogós

helyezést szerzett. A 35 év alattiak 73

kg-os mezőnyben az elmúlt évi

ezüstérmes, Veszprémi

Péter állt tatamira, akitől

az idén is dobogós helyezést

vártak, azonban egy rosszul sikerült

akció közben megsérült,

és nem tudta folytatni a küzdelmet. A 90

kg-os mezőnyben Gunda

Leventének nem volt szerencséje,

az első mérkőzésen elszenvedett

vereség után az ellenfele is kikapott,

így nem volt lehetősége a

visszamérkőzésre. Szintén a

fiataloknál lépett szőnyegre +100

kg-ban – az aktív versenyzőket is

felsorakoztató, rendkívül erős

mezőnyben – Madaras

Gergely, aki szép győzelmeket

aratva jutott be a legjobb négy

közé. Itt a későbbi

győztestől szenvedett vereséget, de a

vigaszágon magabiztosan győzött

és a harmadik helyen végzett. A 35

év felettieknél 66 kg-ban Koscsó

András egyenes ágon kiesett, majd a

vigaszágon az ötödik helyen

végzett. A +100 kg-os mezőnyben

Szilágyi László

az első mérkőzésén

rögtön az elmúlt évi bajnokkal

került szembe, akitől vereséget

szenvedett. A vigaszágon elért

győzelme után azonban a dobogó

harmadik fokára állhatott fel.

A Miskolci Rendészeti

Szakközépiskola adott otthont az

Igazságügyi és Rendészeti

Minisztérium Országos Tanintézeti

Judo Bajnokságának. A

bajnokságra a rendészeti

szakközépiskolák, a

Rendőrtiszti Főiskola, az IRM Nemzetközi

Oktatási Központ,

Büntetés-végrehajtási Szervek

Oktatási Központ és az ORFK

Oktatási Igazgatóság

tanulói neveztek összesen 102-en. A

nők 5 súlycsoportban, a férfiak 7

súlycsoportban mérkőztek meg

egymással. A rendezvény

elöljárója dr. Csiba

Károly nyá. r. ezredes, az IRM

Oktatási Főigazgatóság

főigazgató helyettese volt.

Csapatverseny

végeredménye:

1. Miskolci Rendészeti

Szakközépiskola,

2. Szegedi Rendészeti

Szakközépiskola,

3. Adyligeti Rendészeti

Szakközépiskola,

4. Rendőrtiszti Főiskola,

5.Körmendi Rendészeti

Szakközépiskola,

6.Büntetés-végrehajtási

szervezet oktatási központja,

7. ORFK Oktatási Igazgatósága.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!