BOON - Sport - Megye I.

2017.03.17. 18:39

Tokaji FC: Félve kezdtek bele, és beigazolódott a félelmük

Tokaj - Leszakadt és bajban van a Tokaji FC megyei I. osztályú labdarúgó­csapata.

Tokaj - Leszakadt és bajban van a Tokaji FC megyei I. osztályú labdarúgó­csapata.

A klub felnőttgárdája 18 forduló után 9 ponttal a 14. helyen tanyázik: mindössze három mérkőzést nyert, tizenötször kikapott, és a 19-60-as gólkülönbségére sem lehet büszke. Az éppen vonal fölöttiek, a Bőcs KSC és a Karcsai LSE egyaránt 20 ponttal rendelkezik, így a tokajiak a bennmaradás szempontjából csaknem reménytelen helyzetben vannak.

A nyáron, június környékén akár jól is alakulhatnak a dolgok.” Juhász Zsolt

Szétestek

– Annak idején legjobb másodikként jutottunk fel a megyei II. osztály Keleti csoportjából a megyei elitbe – emlékeztetett a tavalyelőtti eseményre Juhász Zsolt, a gárda edzője. – Már akkor érezhető volt, hogy az alakulatot meg kell erősíteni. Ez hellyel-közzel sikerült is, de az elmúlt nyáron már nem tudtuk megtartani értékeinket. Így félve vágtunk a pontvadászatnak, és félelmünk beigazolódott, kissé szétestünk. Jómagam a felkészülés kellős közepén vettem át ismét az együttest, viszont eddig nekem sem sikerült áttörést produkálnom. Nem azért csúsztunk a kiesőzónába, mert az elmúlt hetekben kikaptunk a Felsőzsolcától és az Edelénytől – ezek papírforma-eredmények voltak –, hanem azért, mert még a sereghajtó Miskolci VSC is elvette tőlünk a 3 pontot. Nem tudunk gólt lőni, ugyanakkor rendre sokat kapunk, ennek következtében tűnik kilátástalannak a sorsunk. Azt mondtam a fiúknak, hogy ettől lejjebb már nincs, ezért minden mérkőzésünkön próbáljanak meg becsületesen küzdeni, adjanak bele apait-anyait, és közben ne idegeskedjenek, ne nézegessék a táblázatot.

Nem fizetnek

A tokajiak úgy tervezték, hogy jó felkészüléssel vágnak a tavaszi idénynek, ebből azonban nem lett semmi.

– Először heti három tréninget terveztünk, majd heti kettő lett belőle, most pedig már többnyire csak egyet tartunk – folytatta Juhász Zsolt. – Mindenki dolgozik vagy tanul, így aztán nehezen fogjuk összekapni magunkat. Lemaradásunk tetemes, viszont a remény hal meg utoljára. Ugyanis a nyáron, úgy június környékén még akár jól is alakulhat a dolgunk, mert még senki nem tudja, hogy a megyei másodikos bajnokok – anyagi helyzetük függvényében – vállalják-e a magasabb osztályt. Lehet megszűnés vagy visszalépés is, ebben az esetben szóba kerülhetünk mint legjobb kiesők – már ha tényleg a 14. helyen zárunk és nem sikerül feljebb lépnünk. Amennyiben pedig minden kötelünk elszakad, akkor emelt fővel megyünk majd vissza a megyei II. vonalba, az ilyen jellegű végzet másokat is elért már, a labdarúgásban nem csupán bajnoki címet lehet szerezni, kiesés is létezik… Alapvetően az a baj, hogy nem vagyunk tőkeerősek, játékosainkat nem tudjuk fizetni, manapság pedig az amatőr státusznak az az eredménye, ahol mi tartunk. Nem akarunk, de nem is kívánunk milliókat a játékosok zsebébe juttatni, inkább az utánpótlás-nevelésre összpontosítunk. Ifjúsági együttesünk hosszú időn keresztül utcahosszal nyerte bajnoki címeit, sajnos időközben kifogytunk a tehetséges gyerekekből. Az eredményesebb jövő érdekében tartjuk fenn U13-as és U16-os csapatainkat, miközben hisszük, hogy ennek hasznát később élvezzük majd.


Optimista

A Tokaji FC elnöke egyben a város polgármestere is. Posta György így vélekedett a helyi labdarúgóéletről:

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne essünk ki. Személy szerint optimista vagyok, reményeim szerint még benn tudunk maradni. Az utánpótlás-nevelés terén eredményesek vagyunk, így minden bizonnyal rá fogunk találni arra az útra, amelyen haladva hosszú távon biztosíthatjuk megyei I. osztályú szereplésünket. Ezt a feladatot kell megoldanunk.


A 2016/2017-es Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idényének órarendje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!