BOON - Sport - Megye I.

2016.02.26. 14:59

Megyei I. osztály: Az STK nélkül mennek tovább

Miskolc, Sátoraljaújhely - A nagy múltú klub anyagi okok miatt nem folytatja a 2015/2016-os bajnokságot.

Miskolc, Sátoraljaújhely - A nagy múltú klub anyagi okok miatt nem folytatja a 2015/2016-os bajnokságot.

Már tavaly nyáron is kétséges volt, hogy ott lesz-e a rajtnál a Sátoraljaújhelyi TK megyei I. osztályú labdarúgócsapata. Az anyagi jellegű problémákat akkor sikerült megoldani, így a zempléniek nekivághattak a pontvadászatnak. Az „estéká” az ősszel 11 pontot gyűjtött, s ezzel a 14. helyen állt a tizenhat alakulatot felvonultató küzdelemsorozatban. A korábban jelentkezett gondok viszont ez év elején újra felszínre kerültek, miközben trénerük, Jurkó Tamás is eligazolt, az NB III-as cigándiak U19-es és U17-es csapatának vezetőedzője lett.

Csupán a megyei III-ban

Annak érdekében, hogy az STK befejezhesse a szezont, több tárgyalás is lezajlott, ám ezek után az egyesület vezetése végül a visszalépés mellett döntött.

– Valóban, voltak egyeztetések a város vezetésével és magával a klub képviselőivel is – ismertette Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője. – Ezeken a megbeszéléseken elhangzott többek között az, hogy a helyi önkormányzat az általa biztosított pénzügyi kereten felül több pénzt nem tud a csapat működtetésére fordítani. Az STK irányítói ezt követően határoztak úgy, hogy mivel a rendelkezésre álló anyagi háttér nem lenne elégséges a folytatásra, valamint többen is eligazoltak tőlük, visszaléptetik a csapatot a megyei I. osztályú bajnokságtól. Mindezt sajnálattal vettük tudomásul, hiszen az STK egy patinás klub, a múltban a megyei futball egyik bástyája volt. A klubnak az idei bajnokságban elért eddigi eredményeit a szabályok értelmében töröltük és az Újhelyt a táblázat utolsó helyére rangsoroltuk. A visszalépés a felnőtt gárda mellett az ifjúsági együttest érinti, viszont az U16 és az az alatti korosztályokat nem, azon csapatok továbbra is résztvevői a bajnokságnak, és maradt a város Bozsik-alközpont is.

A megyei igazgató hozzátette: az újhelyiek a következő szezonban a megyei III. osztályban indíthatnak felnőtt csapatot.


Labdarúgás: a megyei I. osztály állása

1. Edelény 14 12 – 2 63-15 36

2. Felsőzsolca 14 10 – 4 50-18 30

3. Encs 14 10 – 4 32-25 30

4. Sajóbábony 14 8 4 2 38-18 28

5. Bogács Termálfürdő 14 8 2 4 29-20 26

6. Onga 14 7 5 2 24-15 26

7. Mád 14 7 4 3 26-12 25

8. Bánhorváti 14 6 3 5 30-29 21

9. Ózd 14 5 – 9 25-37 15

10. Miskolci VSC 14 4 2 8 14-28 14

11. Bőcs 14 3 5 6 22-26 14

12. Szerencs 14 4 1 9 26-50 13

13. Tokaj 14 3 1 10 21-51 10

14. Nagybarca 14 2 1 11 18-50 7

15. Sárospatak 14 1 2 11 19-43 5

16.Sátoraljaújhely törölve


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!