BOON - Sport - DVTK

2018.03.17. 12:13

Vasas vs. DVTK - Így állhat fel a Diósgyőr Újpesten

Miskolc – A szombaton 17 órakor kezdődő Vasas FC – Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük milyen összeállításban léphet pályára a DVTK az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

Miskolc – A szombaton 17 órakor kezdődő Vasas FC – Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük milyen összeállításban léphet pályára a DVTK az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

A keddi naphoz kapcsolódó hír, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy ­meccsre mérsékelte a két héttel ezelőtti, Ferencvárosi TC elleni 2-1-re megnyert bajnoki után kiállított Brkovic büntetését, így annak ellenére belső védő poszton nem lehet nagy gondja a DVTK-nak, hogy az egészséges Lipták mellett Karan a Pakson összeszedett vállsérülésével bajlódik, bajlódott. Ugyanis a DVTK szakmai igazgatójától megtudtuk, hogy utóbbi játékos is rendben van. A Puskás ellen sérülése miatt lecserélt Kocsisról, – akit azért kellett lehívni, mert egy összefejelés után szédült, – szintén szót ejtett Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója.

– Nem csak ő szédült, mások is, a kispadon mi is, attól, amit a második félidőben láttunk. Gergő bevethető állapotban van, hat öltés van a fején, de ettől függetlenül, ha kell rendelkezésre tud állni – jelentette ki Bódog Tamás, aki arra a kérdésre, hogy a helyére beküldött Hasanit akkor is beállította volna, ha nincs Kocsis sérülése, így felelet: – A végén talán, mert őt pihentetni akartam a hétvégére.


[poll id="1631"]


Várható kezdőcsapat

A DVTK várható kezdőcsapata: Antal B. – Brkovic, Karan, Lipták, Shestakov – Ugrai, Busai, Hasani, Óvári – Bacsa, Ioannidis.


A Vasas FC – Diósgyőri VTK mérkőzésről szombaton 17 órától élőben tudósítunk a Borsod Online-on: dvtk.boon.hu.



OTP Bank Liga, 23. forduló

szombat:

  • Budapest Honvéd-Swietelsky Haladás 17.00, v.: Iványi
  • Vasas-Diósgyőri VTK, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Bognár
  • Videoton FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Felcsút 17.00, v.: Farkas Á. (M4 Sport)
  • Paksi FC-Újpest FC 17.00, v.: Kassai
  • Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00, v.: Szőts
  • Ferencváros-Puskás Akadémia 19.30, v.: Pintér (M4 Sport)
  • A tabella:

    1. Ferencvárosi TC 22 14 5 3 49-21 47 pont

    2. Videoton FC 21 13 5 3 47-24 44

    3. Debreceni VSC 22 9 5 8 35-27 32

    4. Újpest FC 22 8 8 6 31-29 32

    5. Paksi FC 22 8 7 7 32-32 31

    6. Diósgyőri VTK 22 8 4 10 36-37 28

    7. Budapest Honvéd 21 8 4 9 34-37 28

    8. Puskás Akadémia 22 6 7 9 27-34 25

    9. Vasas FC 22 7 3 12 27-43 24

    10. Swietelsky Haladás 22 7 2 13 23-36 23

    11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 22 5 8 9 26-33 23

    12. Mezőkövesd Zsóry FC 22 5 8 9 25-39 23

    A 21. fordulóból elhalasztott Budapest Honvéd-Videoton FC mérkőzést április 11-én pótolják.


    [related-post post_id="3797914"]

    [related-post post_id="3797305"]

    [related-post post_id="3796908"]

    [related-post post_id="3795771"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!