BOON - Sport - DVTK

2016.11.03. 11:24

Épül a "konténerváros" a DVTK Stadionnál

Miskolc - A kivitelező átvette a területet, már a biztonsági emberek is megjelentek a helyszínen, csütörtökön reggel pedig elkezdték építeni a "konténervárost" a Napos oldal melletti parkolónál.

Miskolc - A kivitelező átvette a területet, már a biztonsági emberek is megjelentek a helyszínen, csütörtökön reggel pedig elkezdték építeni a "konténervárost" a Napos oldal melletti parkolónál.

A szombaton rendezett DVTK – Ferencváros (2-3) mérkőzéssel búcsúztak a szurkolók az 1939-ben épített, ám azóta több rekonstrukción is átesett Diósgyőri Stadiontól. A kivitelező Market Zrt., illetve a Diósgyőri Stardionrekonstrukciós Kft. szakemberei múlt pénteken írták alá a kivitelezői szerződést, és előbbi hivatalosan november elsejével át is vette a területet (szerdai ottjárttunkor már biztonsági emberek álltak a bejárati ajtó előtt). Úgy tudjuk, megtörtént már a közüzemi órák leolvasása, a gáz lekapcsolása, s rövidesen a munkaterületet is elkerítik. Információink szerint a néhány évvel ezelőtti felújítás során felszerelt szaniterek többségét (valamint ajtókat, radiátorokat, stb.) elszállítják az MVSC Csokonai úti sporttelepére, ott hasznosítják ezeket. Lapunk értesülései szerint a Market Zrt. több mint 100 alvállalkozóval szerződött, szerződik különböző tevékenységek elvégzésére, amelyek látványos része, például a bontás a jövő hét elején indulhat. Úgy tudjuk, a rekonstrukcióval egyetemben felszámolják DSM Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft.-t.

Konténerek a Napos oldal mellett

Csütörtök reggel elkezdték építeni az úgynevezett konténervárost a Napos oldal melletti parkolónál azokból az elemekből, amelyeket néhány hete szállítottak a birkózócsarnok mellé.

ÉM

Rakaczki Bence emléktábláját is leszerelték a DVTK klubépületéről


DVTK Stadion: A Kerekdombtól a 15 ezres fedett arénáig

Miskolc - Diósgyőri Stadion kronológia: a DVTK labdarúgócsapata létesítményhelyzetének alakulása 1910-től napjainkig.

 

 

Videó: Varázslatos felvételt készített a drón a búcsúzó DVTK Stadionról

Miskolc - A diósgyőri szíveket megdobogtató, lenyűgöző videó készült a Diósgyőr - Ferencváros stadionbúcsúztató mérkőzésen, amelyen természetesen látható felülnézetből a DVTK szurkolók látványos élőképe is.

 

A sor végén a DVTK, az élvonalból tizenegyedikként jut új stadionhoz

Miskolc - Az élvonalbeli labdarúgó­csapatok stadionépítési sorában a diósgyőri létesítmény lehet a tizenegyedik.

 

 

DVTK Stadion: Megtörtént az utolsó lépés, indul a projekt

Miskolc - Szerződés aláírva, elvileg 2018 elején már készen kell lennie a stadionnak.

 

 

Mentik az értéket a DVTK Stadionból - már amit még nem hordtak szét belőle

Miskolc - "A legfőbb cél, hogy a régi stadion elbontásával ne vesszenek oda pótolhatatlan sport- és kultúrtörténeti értékek, hogy azok a későbbiekben mind az új DVTK Stadionban lévő sportmúzeumban, mind más kiállításokon, illetve az új stadion körülvevő közösségi tereken kiállíthatóak legyenek" - olvasható az amigeleken.hu-n a Diósgyőri Stadion értékmentő projektjéről.

Vandálbiztos és fenntartható - Ilyen lesz az új Diósgyőri Stadion

Miskolc - A fenntarthatóság jegyében épülő és a klub szellemiségéhez illő létesítményt ígérnek Diósgyőrbe. A tervező építész osztotta meg elképzeléseit az új arénáról.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!