BOON - Sport - DVTK

2010.11.25. 13:30

A győri kölcsönadásos-ügy folytatódik

<p>A DVTK megfellebbezte az MLSZ fegyelmi bizottságnak határozatát.</p>

Két hete arról számoltunk be, hogy időt nyert a DVTK NB II-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság a Győri ETO FC által indított tartozásos-ügy rendezésére.

Többször írtunk már arról, hogy 2010. április 13-án a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy mivel a DVTK nem rendezte határidőre, március 15-ig a Győri ETO-val szemben fennálló 100 ezer euró+ÁFA adósságát, – ami akkor keletkezett, amikor az idén, a téli átigazolási időszakban Bajzát Pétert, Bojan Brnovicot, Zoran Supicot és Zámbó Bencét kölcsönbe vette (az első három játékost fél évre, utóbbit egy esztendőre), – ezért 3 millió forintos pénzbüntetést szabtak ki a Diósgyőrre, és emellett megvonták a klub átigazolási jogát 2010. december 31-ig, ugyanakkor a büntetés végrehajtását május 11-ig felfüggesztették. Azonban a DVTK ezen határnapig sem fizette meg a teljes vételárat (információink szerint összesen 35 ezer eurót törlesztett eddig a DVTK, vagyis a tőketartozása – a 25 százalékos ÁFA befizetését figyelembe véve – 90 ezer euró). A Győri ETO FC vezetőségének türelme egy hónapja fogyott el, ekkor jelezték a Magyar Labdarúgó Szövetség felé, hogy DVTK a május 11-i határidőig nem rendezte tartozását, és egyben kérték, hogy járjanak el a borsodi klubbal szemben.

Két hete

Két hete ismét a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elé került az ügy, és ekkor annyi történt, hogy megszüntették azt az eljárást, amit ebben a hónapban kezdeményeztek a DVTK-val szemben, mert adminisztrációs hiba történt, ugyanis nem vették figyelembe, hogy ez ügyben az idén április 13-án már eljártak. Ez utóbbi, vagyis a több mint hét hónappal ezelőtt hozott határozatot azonban két hete kiegészítette a fegyelmi bizottság, azzal, hogy kötelezték a DVTK-t arra, hogy a határozat jogerőre emelkedését követően 8 napon belül fizessék meg a Győri ETO FC-nek a tartozást.

Az első fokon hozott határozattal szemben azonban fellebbezési lehetősége volt a DVTK-t működtető sportszervezetnek, amellyel éltek is. Mindezt Dudás Hunor, a DVTK-t működtető DFC Kft. ügyvezető igazgatója válaszolta érdeklődésünkre, de többet nem kívánt erről mondani, hozzátéve, hogy ennek az ügynek a rendezését jogi képviselőjükre bízták.

ÉM-BCS


Időt nyerhet a DVTK, ha fellebbez Győr-ügyben

eszak | 2010.11.11 13:02
A DVTK fellebbezhet az MLSZ fegyelmi bizottságnak keddi döntése ellen.

Az egyik és a másik eljárás

eszak | 2010.11.10 13:51
Egyelőre elkerülte a szankciót a Győri ETO FC kontra DVTK ügyben az NB II-es fociklub.

Hat napot csúszik a DVTK tárgyalása

eszak | 2010.11.04 08:38
Nem került napirendre a Győri ETO FC kontra DVTK ügy az MLSZ fegyelmi bizottságának szerdai ülésén.

Továbbra is tartozik a DVTK

eszak | 2010.10.29 10:23
Még mindig befejezetlen a "történet" a Diósgyőr és a Győri ETO között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!