Győr vs. DVTK - Tulajdonképpen az első negyedben eldőlt

Győr, Miskolc - A rossz kezdés után próbált kapaszkodni a DVTK, de vereséget szenvedett a rájátszás első meccsén Győrben.

Győr, Miskolc - A rossz kezdés után próbált kapaszkodni a DVTK, de vereséget szenvedett a rájátszás első meccsén Győrben.

Négy nappal azután, hogy a Magyar Kupa érmei gazdára találtak Pécsett, megkezdődött a rájátszás a női kosárlabda NB I-ben. Ugyanaz a nyolc csapat, amelyik a múlt héten pénteken a kupa negyeddöntőben érdekelt volt, tegnap már a bajnokság negyeddöntőjének elsői meccsein lépett pályára. Más párokban, mint a kupában, és persze más élményekkel. A Diósgyőr – a Cegléd ellen elvesztett Magyar Kupa negyeddöntős kiesést követően, – a kupasorozat elődöntőjében a későbbi győztestől vereséget szenvedő, a bronzéremért a házigazda PEAC-Pécset legyőző győri gárda vendégeként kezdte a rájátszás első körének, két nyert meccsig tartó csatáját. A hazai pálya, és az, hogy sikeres kupahétvégéből jöttek a bajnokiba, a Győr mellett szólt, a DVTK pedig abból építhette magát az összecsapás előtt, hogy a bajnokság alapszakaszában kétszer is győzni tudtak a Rába-partiak ellen.

Mindkét csapat nélkülözte egy-egy légiósát ezen a meccsen, a pályaválasztónál Hruscakova bemelegítés közben sérült meg, a túloldalon pedig Prahalis útra sem kelt a csapattal, annak ellenére, hogy egészséges. Távolmaradásának okáról a DVTK részéről csupán annyit közöltek, hogy fegyelmi okok miatt nem lett az utazó keret tagja az amerikai irányító.

19-9, 40-20,

A meccset a hazai gárda kezdte jobban, Goree duplája, Kiesel hármasa és Laklóth egyke büntetője után már a 2. perc végén 6-0 volt az állás. Erre Jovanovic még válaszolt, de a Győr folytatta a palánk alatti eredményes játékát, és amikor Goree újabb gólja után Varga Zs. is betalált, a 4. percben vendég időkérés szakította meg a játékot (10-2). A pauzát követően a DVTK igyekezett nagyobb sebességre kapcsolni, és frissítés is érkezett a kispadról, de a hazaiak ráálltak a távoli dobásokra, és ezek sültek nekik. Rövid idő alatt három trojkát is bevertek, ezzel 10 pontra nőtt a különbség, a 7. minuta végére (19-9). A negyed hajrája sem a Diósgyőré volt, újabb öt pontot kaptak, és ezzel tulajdonképpen elszálltak a piros-fehérek (24-9).

A második játékrész elején a Győr ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, a remeklő Goree pontjaival több mint 20 egységre nőtt a hazaiak előnye (32-9), ami Ruffin-Pratt és Horváth tripláival csökkent (32-15). Ekkoriban centergólok nemigen születtek, mindkét együttes a távoli és a középtávoli dobásokat részesítette előnyben (40-20), a játékrész hajrájában pedig Ruffin-Pratt szerzett két akciógólt (40-24).

52-42, 77-54

Az első két negyed puha védekezésén változtatott a DVTK, és fordulás után a Győr már nem termelt olyan jól. Ám miután a 24. percben Szécsi hármasával 11 pontra jött fel a Diósgyőr (40-29), a hazaiak két jól játszó légiósa, Kiesel és Goree megnyugtató találatokat helyezett el a gyűrűben. De ettől függetlenül a Diósgyőrre és a Győrre sem lehetett ráismerni a korábbi negyedekhez képest. A pontosan dobó DVTK Jovanovic triplája és Rasheed duplája után tíz egységre jött fel, majd utóbbi játékosnak a 27. perceben született találatával egyszámjegyűre olvadt a hazaiak fórja (46-38). És még ennél is volt tovább a vendégek részéről, ám 48-42-t követően Goree ismét villant egy párat, és miután megszerezte 22. pontját, 10 egység lett a két együttes között (52-42).

Horváth B. hármasával indult a negyedik menet, de a Győr ezt követően jóval nagyobb koncentrációval játszott, mint az előző negyed első felében, így egy ideig tartani tudta 10 pont körüli előnyét (60-49). Utána pedig növelni, mert a DVTK csak nagyon ritkán volt képes arra, hogy támadásaiból akciógólokat szerezzen, a büntetők pedig nem sokat értek. A meccs utolsó percében esett Likhtarovich hármassal ismét 20 pont lett a különbség a két együttes között (74-54), amit Ruffin-Pratt kozmetikázott egy triplával.



Jegyzőkönyv

CMB Cargo UNI Győr – Aluinvent-DVTK

74-57 (24-9, 16-15, 12-18, 22-15)

Győr, 250 néző. V.: Kapitány, Jakab L., Fodor.

CMB Cargo UNI Győr: KIESEL (18/12), Likhtarovich (7/3), Laklóth (8/6), Varga Zs. (5), GOREE (28). Csere: Simon Zs. (8/6), Török Á. (-), Kovács V. (-). Vezetőedző: Völgyi Péter

Aluinvent-DVTK: Czank (3), RUFFIN-PRATT (17/6), Rasheed (12/3), Szécsi (3/3), Jovanovic (10/3). Csere: Tomlinson (2), Horváth B. (10/6), Győri (-), Adamecz (-). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.

Völgyi Péter: – Sajnos, a bemelegítés alatt megfogyatkoztunk, de ettől függetlenül, helyenként jól játszottunk. A különbségnek semmilyen jelentősége nincs, innentől készülünk a második meccsre.

Miguel de Jesús López Alonso: – Gratulálok a Győrnek. Sajnos, az első negyed különbsége meghatározta a találkozót. A harmadik játékrészben ugyan sikerült feljönnünk hat pontra, de ettől közelebbre kerülni már nem tudtunk. A párharc nincs lefutva, vasárnap javítunk.

A két nyert meccsig tartó negyeddöntő állása: 1-0, a Győr javára, második meccset vasárnap 18.30-tól játsszák a csapatok a miskolci városi sportcsarnokban.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!