A mikroműanyagok köztünk vannak

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A mikroműanyag már ott a Tiszában, Dunában – és nem tudjuk, hogy mit tesznek velünk.

A műanyaghulladékból az élővizeinkbe bekerülő mikroműanyagok hatását az emberi szervezetre még nem ismerjük. Annyi bizonyos, hogy már most kiemelt környezetvédelmi és egészségügyi kockázatot jelentenek. A WESSLING Hungary Kft. társadalmi felelősségvállalás keretében mérte fel a Tisza, a Tisza-tó, az Ipoly, a Rába és a Duna mikro­műanyag-szintjét.

Az eredményeket egy tudásbázisban összesítette a cég a https://mikromuanyag.hu/ oldalon. Megtudjuk, hogy évente 300 millió tonnányi műanyagot termelünk ki világszerte, ami hatalmas szám. Ennek csupán mintegy 10 százalékát hasznosítjuk újra, a becslések szerint évente több százezer tonna hulladékként végzi környezetünkben. Magyarország 2015-ben több mint 1,6 millió tonnás termeléssel vette ki ebből a részét.

Rossz, de miért?

A műanyag nagy része nem bomlik le, hanem apró részekre esik szét. Az 5 milliméternél kisebb darabokat nevezzük mikroműanyagnak, melyek egyebek mellett beszivárognak természetes vizeinkbe is. A 2000-es évek óta kerültek a kutatások középpontjába, és élettani hatásuk máig nem egyértelmű. Az egyik fő probléma, hogy kémiai összetételüknél fogva jó kötőanyagok, ami könnyű tapadási felületet jelent a különböző szennyeződéseknek – amik aztán velük utaznak tovább a táplálékláncon.

A szakértők azt kiemelik, hogy a felszíni vizek nem jelentenek közvetlen veszélyt az emberre, és a pánikgombot sem kell még megnyomnunk. Nyugodtan fürdőzhetünk, ihatunk vizet, elenyésző mennyiségű mikroműanyag jut be szervezetünkbe. A hatások hosszú távon, illetve a mennyiség növekedésével jelenthetnek problémát.

Magyar vizekben is

A WESSLING Hungary Kft. marketingvezetője, Szunyogh Gábor elmondta, hogy 2017-ben kezdték el itthoni vizeink vizsgálatát a Tiszán rendezett PET-kupa – a folyó egy szakaszát a hulladéktól megtisztító akció – során. A vízben talált mikroműanyag mennyisége nagyjából az európai átlagnak felelt meg – ismerteti az eredményt.

Ezt követően vizsgálták a Tisza-tavat, majd a Dunát és annak mellékfolyóit. Az Ipolyban 1,7 mikroplasztikrészecskét találtak köbméterenként, amely alacsony eredménynek számít, és azzal magyarázható, hogy a folyó természetvédelmi területen halad át, elkerülve a nagyvárosokat és a velük járó szennyeződéseket.

Ipari és kommunális szemét

A Rábában ez a szám már köbméterenként 12 darabra ugrott fel, amit Szunyogh Gábor azzal magyaráz, hogy ipari területeket érint az útvonala. Ezt támasztotta alá, hogy a vízből autógyártáshoz használt műanyagfajtákat mutattak ki. Ez a szám még mindig nem számít kiugróan magas adatnak. Mindezekkel szemben a Duna mikroműanyagokkal erősen szennyezett a maga 50 darab részecskéjével köbméterenként. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a Duna egy nagyon hosszú folyó, amely távolság bőven nyújt lehetőséget a szennyező anyagok bekerülésére.

Jó kontrollpont volt, hogy a Duna vizét megvizsgálták Budapest előtt és után is, hogy kiderüljön: a városon átfolyva mekkora szennyeződés kerül bele. Az 50 darabos részecskeátlag ebből a két ponton vett mérési eredményből jött ki. A főváros előtti szakaszon 45 mikroműanyag volt egy köbméter vízben, míg utána ez a szám 55-re nőtt. „Kimutathatóan hozzáadnak a városok a szennyezéshez” – ahogy Szunyogh Gábor fogalmaz.

Summázásként elmondja, hogy bár kimutatták a mikro­műanyagokat az említett vizekben, nem beszélhetünk átfogó kutatásról, ami tudományosan megbízhatóbb eredményeket ad. Nem mértek minden évszakban, különböző vízállások alkalmával, több ponton, több alkalommal.

„Komoly következtetéseket nem vonhatunk le. Annyi bizonyos, hogy van mikro­műanyag a vizeinkben, és látjuk, hogy nagyjából milyen arányban” – összegzi az eredményeket, majd kiemeli, hogy foglalkoznunk kell a problémával.

Király Csaba

[related-post post_id="4024985"]

[related-post post_id="4023285"]

[related-post post_id="4013134"]